Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia
Nyitókép: Pxhere

Döntött a kormány, négysávos lesz a halálút

Biztonságosabbá válhat a Komáromot Székesfehérvárral összekötő út, amelyen nemrégiben heten haltak meg egy balesetben.

Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára egy közlekedésfejlesztési és beruházási konferencián bejelentette, hogy a kormány döntött Komárom és Székesfehérvár között a 13-as és 81-es utak négysávossá alakításáról, ami részben tehermentesítené az M1-es autópályát és az M5-ös autópályát a budapesti átkeléstől.

Cser-Palkovics András a Fejér Megyei Hírlapnak elmondta, hogy nemcsak Fehérvárnak kedvezne, ha egy negyedik, úgynevezett ipari lehajtót építenének az M7-es székesfehérvári szakaszán, hanem a teljes észak-dunántúli régió közlekedését nagyban segítené, egyben lehetőséget biztosítana arra, hogy Győrt összekösse az M7-essel, és a 81-es úttal együtt felfűzhetnék Komáromot is.

A kormány már korábban döntött arról, hogy tanulmányt készíttetnek – egyéb közlekedési programok mellett – a 81-es út fejlesztéséről. A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. várhatóan év végére teszi le az eredményeket az asztalra.

Címlapról ajánljuk
Klímavédelem: így homályosítaná el a napot technológusok egy csoportja

Klímavédelem: így homályosítaná el a napot technológusok egy csoportja

Lehet, hogy hamarosan igazzá válik a mondás, hogy „a Napra lehet nézni, de rád nem”? Egy startup (befektetők dollármillióival a háta mögött) egy olyan módszer kidolgozásán ügyködik, amellyel tompítani lehetne a Földet érő napfényt. Ez eszközt kínálna a globális felmelegedés elleni fellépésre. A klímaaktivisták hevesen reagáltak, miközben politikai akadályai is lehetnek a merész elképzelésnek.

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×