Infostart.hu
eur:
390.32
usd:
339.99
bux:
121244.14
2026. március 16. hétfő Henrietta

A kihaló fajokkal az ember számára is elveszik egy-egy esély

A különböző állat- és növényfajok kihalása az ember számára fontos gyógyszerek és gyógymódok eleveszítését is jelenti. A véleményt egy most megjelent könyvben fogalmazta meg 100 kutató.

Májusban nemzetközi csúcstalálkozót tart az ENSZ a biodiverzitás fenntartásáról. Az Élet fenntartása című könyv még az esemény előtt jelent meg. Jeffrey McNeely, az egykori Nemzetközi Konzervációs Szövetség vezető kutatója, és a könyv egyik szerzője szerint a tanulmány azt bizonyítja, hogy sok faj segíthet az embernek.

Ezek közé tartozik például egy Ausztráliában honos béka. A nőstény a hasában neveli fel az utódokat - és segíthet olyan gyógyszerek létrehozásában, amelyekkel kezelni lehet a gyomorfekélyt. Ezt a békát azonban természetes életkörülményei között legutoljára 1981-ben látták, és azóta kihaltnak minősítették.

A kutatócsoport szerint egy sor kihalással fenyegetett faj hordozhat az ember számára gyógyászati szempontból fontos információkat. Egyes medvék téli álmuk ellenére sem szenvednek csontritkulástól - tanulmányozásuk tehát megkönnyítené az emberi betegség megértését.

Achim Steiner, az ENSZ Környezetvédelmi Programjának igazgatója a könyv kapcsán megjegyezte: az emberi történelem során a társadalmak a természethez fordultak a betegségek gyógyításához, azaz állati, növényi és ásványi anyagokat használtak fel.

Ezért az ENSZ biológiai diverzitásról szóló konveniójának még többet kell elérnie. Az érdekeltek azt remélik, hogy a májusi, bonni konferencián sikerül áttörést elérniük a veszélyeztetett fajok védelmének kérdésében is.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Pásztor Szabolcs a Hormuzi-szoros lezárásáról: a kitermelés újraindítása nagyon költséges és időigényes lesz
aréna

Pásztor Szabolcs a Hormuzi-szoros lezárásáról: a kitermelés újraindítása nagyon költséges és időigényes lesz

A kőolajnak rendkívül integrált piaca van, ha bármi történik az egyik szeletében vagy valamelyik részpiacán, azt mindenki megérzi – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatási igazgatója. A szakértő beszélt arról is, hogy az olaj esetében összetettebb technológiai kérdések vannak, szemben például a gázzal, melyet adott esetben átmenetileg „el lehet fáklyázni”. Mint fogalmazott, a kőolaj kitermelését nem ilyen egyszerű leállítani, nagyon bonyolult az újraindítás is, sőt vannak olyan kutak, amelyeknél szinte lehetetlen mindez.

Elemzők március 15-ről: két nagy politikai tömböt láttunk, de nem az dönti el a választást, hol voltak többen

Ismét vita alakult ki a Fidesz és a Tisza Párt között annak kapcsán, hogy március 15-én a kormánypárti Békemeneten, vagy a Tisza által szervezett Nemzeti meneten vettek-e részt többen. A „számháború” jelentőségéről Pálfalvi Milánt, a Nézőpont Intézet elemzőjét és Horn Gábort, a Republikon Alapítvány kuratóriumának elnökét kérdeztük az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.03.16. hétfő, 18:00
Nacsa Lőrinc
a Miniszterelnökség Nemzetpolitikáért Felelős Államtitkára
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×