Infostart.hu
eur:
363.82
usd:
317.03
bux:
0
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Kerülje a rúgást és a tompa fegyvereket!

A rúgások a fegyvereknél is veszélyesebbek lehetnek az utcai és kocsmai verekedések során - állapította meg a cardiffi egyetem agressziókutatási csoportja.

A tanulmányban 25 ezer embert kérdeztek meg, és a cardiffi kórház 31 ezer sérülését tanulmányozták.

Az eredmények azt mutatták, hogy a fegyverek több súlyos sérülést okoznak, mint a puszta kézzel és lábbal megvívott harcok, de arányaiban a rúgások szinte ugyanolyan veszélyesek, mint a fegyverek.

A statisztikák szerint az erőszakos cselekmények miatt megsérültek kétharmada egy emberrel került szembe, de egynegyedüket három vagy több ember támadta meg. Az áldozattá válás 47 éves korban a legvalószínűbb.

A sérülések 21,5 százalékát okozták fegyverek, 11 százalékát éles eszlözök (kések, törött üvegek), 10,5 százalékát pedig tompa tárgyak. Az esetek több mint felében ökölcsapás miatt kellett ellátni a sérültet, hét százaléknál pedig rúgás miatt.

A különösen súlyos sérülések nagy részét fegyverrel okozták, de a rúgások majdnem ugyanilyen veszélyesnek bizonyultak.

Utóbbi kapcsán a kutatók az alkohol szerepére hívták fel a figyelmet, mivel a részegek gyakran esnek el, ezért őket gyakrabban rugdossák meg.

Címlapról ajánljuk
Hétfőtől új munkarendben dolgozik az Országgyűlés, Magyar Péter beszéde nyitja az ülést

Hétfőtől új munkarendben dolgozik az Országgyűlés, Magyar Péter beszéde nyitja az ülést

Háromhetes munkarendre tér át a parlament, most hétfőn és kedden, a jövő héten pedig hétfőn tart plenáris ülést az Országgyűlés. Az interpellációk és azonnali kérdések időtartama a jelenlegi hatvanról egyaránt kilencven percre nő. Dönthetnek az egészségügyi kamarák kötelező tagságáról, kedden a Médiatanács hat tagját és elnökét is megválaszthatja az Országgyűlés nyílt, kétharmados szavazáson.
inforadio
ARÉNA
2026.09.21. hétfő, 18:00
Seremet Sándor
a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×