Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 7. vasárnap Ambrus
Nyitókép: Police.hu

Vádat emeltek P. Tamás ellen a két évtizedes ügyben

Felbujtóként, előre kitervelten, aljas indokból elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat P. Tamással szemben az 1996-os ügetői merénylet ügyében a Fővárosi Főügyészség - közölte a fővárosi főügyész helyettese.

Fürcht Pál felidézte: a hajtóként dolgozó sértettre 1996. november 13-án este az ügetőn négy lövést adtak le és három golyó el is találta. Az életét csak a szakszerű orvosi ellátás mentette meg.

A vádirat szerint P. Tamás azért akarta megöletni a férfit, mert tudomást szerzett arról, hogy az terhelő adatot közölt róla a rendőrséggel.

A közlemény szerint az 51 éves vádlott (P. Tamás) az 1990-es évek közepétől egy olyan, mintegy 15-20 emberből álló csoportot szervezett maga köré, amelyet ő irányított és a tagoknak az volt a feladatuk, hogy végrehajtsák az utasításait. A férfi megölette egy riválisát, ami miatt nyomozás indult, és ebben tanúként hallgattak ki egy az ügetőn hajtóként dolgozó férfit.

A férfi a tanúkénti kihallgatása után, a folyosón említést tett a rendőröknek arról, hogy az emberölés hátterében szerinte P. Tamás állhat. A vádlott tudomást szerzett erről és elhatározta, hogy megöleti az általa besúgónak, "vamzernek" tartott hajtót.

P. Tamás 1996 novemberének elején rávett egy másik férfit arra, hogy végezzen a hajtóval. A megbízott az akcióba bevonta öt társát - köztük a testvéreit - és beszerzett egy puskát is. A fegyvert a Fiumei úti temetőben rejtette el az elkövetés előtt, mivel a sírkert fala határos az ügetőpályával, majd végre is hajtotta a gyilkossági kísérletet - közölte a főügyészhelyettes.

Az Országos Rendőr-főkapitányság július 2-án kiadott közleményéből kiderül: a hajtó, L. Csaba annak a P. Józsefnek volt a barátja, akit 1996. november 1-jén a budapesti Ladik utcában öltek meg, P. Tamás megbízásából. A rendőrség szerint a hajtó ellen elkövetett merénylet az 1996 végén kezdődött - budapesti - leszámolásos jellegű bűncselekmény-sorozatnak volt az egyik állomása.

A Fővárosi Ítélőtábla 2018 januárjában jogerősen is 11 év fegyházbüntetést szabott ki a hajtó elleni merénylet elkövetőjére, Tanyi Györgyre. Az ítélet szerint a támadó testvérei és negyedik társuk bűnsegédként működött közre azzal, hogy figyelőként biztosították az elsőrendű vádlott tettét és segítették menekülésében.

Címlapról ajánljuk
Vinkó József: én is megdöbbentem, milyen titkokat, rejtett történeteket mutatnak Budapest egyes gasztrohelyei

Vinkó József: én is megdöbbentem, milyen titkokat, rejtett történeteket mutatnak Budapest egyes gasztrohelyei

Nagyon is létezik gasztroturizmus – mondta Vinkó József, a Magyar Konyha magazin főszerkesztője az InfoRádió Aréna című műsorában, és felhívta a figyelmet újonnan összeállított gasztroséta helyekre. Beszélt arról is, hogy a hozzánk látogató külföldiek hetven százaléka milyen ételt keres, és hogy leáldozik-e a fine dining csillaga. Megtudhattuk tőle azt is, miért „házasítják” a japán és a perui konyhát.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
Súlyos csapást szenvedett el az éjjel Ukrajna, 77 ukrán drónt lőttek le az oroszok - Háborús híreink vasárnap

Súlyos csapást szenvedett el az éjjel Ukrajna, 77 ukrán drónt lőttek le az oroszok - Háborús híreink vasárnap

Éjszakai, összehangolt légicsapást mértek az orosz erők a közép-ukrajnai Kremencsuk infrastruktúrájára, ami kiterjedt áram- és vízkimaradásokat okozott – közölte vasárnap Vitalij Maleckij polgármester. Az orosz légvédelem vasárnap 77 ukrán drón megsemmisítéséről számolt be. Szombaton az ukrán elnök Donald Trump különmegbízottjával tárgyalt telefonon. Szintén tegnapi hír, hogy a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) friss jelentése szerint megrongálódott a csernobili szarkofág a februári dróntámadást követően, így nem tudja ellátni elsődleges biztosági feladatát, vagyis a sugárzás megakadályozását

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×