Infostart.hu
eur:
385.83
usd:
331.62
bux:
116510.12
2026. január 12. hétfő Ernő

Kétmillió forintot zsákmányolt egy unokázó csaló

A Budapesti Rendőr-főkapitányság „unokázós” csalók elfogására létrehozott nyomozócsoportja és az újpesti rendőrök két napon belül elfogták a feltételezett elkövetőt.

Egy férfi március 13-án este felhívott egy idős nőt és közölte vele, hogy unokája balesetet szenvedett és pénzt kért az asszonytól. Az idős nő hitt a telefonálónak, majd átadott kétmillió forintot a lakására érkező fiatalembernek, aki rendőrként mutatkozott be. Amikor a férfi átvette a pénzt, társával együtt autóval elmentek a helyszínről.

A rendőrök rövid időn belül beazonosították az egyik férfit, a 32 éves H. Józsefet, akit 2019. március 15-én délelőtt lakásán elfogtak. A kutatás során több mint egymillió forintot, aranyékszereket és zálogjegyeket találtak a nyomozók - írja a police.hu.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság IV. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói H. Józsefet csalás bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

A bíróság H. Józsefnek 2019. március 17-én bűnügyi felügyeletét rendelte el.

Ismeretlen társát továbbra is keresik.​​

Címlapról ajánljuk
Az AI segítené a függetleneknek megtörni a kétpárti uralmat Amerikában

Az AI segítené a függetleneknek megtörni a kétpárti uralmat Amerikában

A mesterséges intelligencia immár az amerikai politika hagyományos rendszerét is felforgathatja. Egy washingtoni központú nonprofit szervezet szerint az AI lehet a kulcs ahhoz, hogy – több évtized után – független jelöltek újra bejussanak az Egyesült Államok Képviselőházába,és ezzel alapjaiban változtassák meg a törvényhozás erőviszonyait.
inforadio
ARÉNA
2026.01.12. hétfő, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×