Infostart.hu
eur:
377.95
usd:
319.69
bux:
130030.34
2026. február 7. szombat Rómeó, Tódor

Feldobta az unokázós csalókat egy idős nő

Az időskorú sértett rájött, hogy nem a fiával beszél, ezért talpraesett módon a rendőrök kezére adta az elkövetőket. A bíróság egyetértett az ügyészi indítvánnyal, és elrendelte a két férfi letartóztatását.

A megalapozott gyanú szerint az elkövetők 2018. október 27-én vezetékes telefonon felhívták a 74 éves sértettet, és a telefonáló az időskorú nő fiának adta ki magát. Azt állította, hogy autóbalesete volt, összetört egy drága autót, és csak akkor engedik el, ha fizet nekik 2-3 millió forintot.

A sértett rájött a csalásra, és miközben elhitette a telefonálóval, hogy összegyűjti neki az otthon tartott pár százezer forint készpénzét, egy másik telefonról értesítette a rendőröket, akik a helyszínre érkező gyanúsítottakat elfogták.

A Fővárosi Főügyészség azt állapította meg, hogy szükséges és indokolt a két őrizetbe vett gyanúsított letartóztatása. A nyomozás kezdeti szakaszban van, egyebek mellett még azonosítani kell a még ismeretlen társakat, ezért a főügyészség szerint a már elfogott gyanúsítottak szabadlábon hagyásuk esetén társaikkal összebeszélve a bizonyítást megnehezítenék.

Emellett a cselekmény súlya, várható büntetési tétele, egyiküknek pedig az előélete is indokolja a legszigorúbb kényszerintézkedést - közölték.

Az ügyészi indítványt a Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírája megalapozottnak találta, ezért a gyanúsítottak letartóztatását elrendelte. A végzés nem jogerős.

Címlapról ajánljuk
Mi lett volna ha... a történelemben – másképp is alakulhatott volna a magyar vagy a német nép sorsa

Mi lett volna ha... a történelemben – másképp is alakulhatott volna a magyar vagy a német nép sorsa

Németországban nemrég új kiállítás nyílt, amely bemutatja, hogy a kulcspillanatokban milyen alternatív lehetőségek voltak egy-egy fontos, az ország jövőjét döntően befolyásoló döntésnél. Lakatos Júlia, a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója az InfoRádióban elmondta: a magyar történelemből nagyon nehéz kiemelni ilyen időpontokat, mert nem igazán van társadalmi konszenzus arról, kinek mi fáj, ugyanis szerinte a megosztottság a történelemszemléletünkben is jelen van.

Figyelmeztetés: a luxusigények felfalják – veszélyben lehet a zöld jövő

A megújuló energiaforrások globális térnyerése látványos, mégsem hozza el automatikusan a fosszilis korszak végét – mutat rá egy friss tanulmány. A kutatás egyik szerzője, Ürge-Vorsatz Diána szerint a globális energiaéhség erősebb, ezért az új megújuló kapacitások jelentős része nem a szén- vagy gázalapú erőműveket váltotta fel, hanem az új fogyasztást szolgálta ki.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×