Infostart.hu
eur:
358.71
usd:
309.16
bux:
129728.5
2026. május 24. vasárnap Eliza, Eszter
Andrew G. Vajna filmproducer, a nemzeti filmszakma megújításáért felelős kormánybiztos érkezik Palácsik Tímea társaságában a 187. Anna-bálra a balatonfüredi Anna Grand Hotel kertjében 2012. július 28-án.
Nyitókép: MTI/Nagy Lajos

Elveszítheti otthonát Andy Vajna özvegye

Luxusautóját elvették, és hamarosan a budai házból is ki kell költöznie Vajna Tímeának.

A Bors a fiatal özvegy egyik barátnőjére hivatkozva azt írja, hogy problémák sora szakadt Vajna Tímea nyakába férje januári halála után. Amíg Amerikában volt, addig az Audi terepjáróját visszavették tőle, mert az egy cég tulajdona. Ennél is nagyobb probléma számára, hogy július elsején lejár a közös otthonuk bérleti szerződése, ezért hamarosan el kell hagynia a házat, amelyhez rengeteg szép emlék köti.

A lap felidézi, hogy Palácsik Tímea 2010-ben került először az érdeklődés kereszttüzébe, miután akkori párja, Damu Roland többször is fizikailag bántalmazta. Az egykori sorozatszínész emiatt három év börtönt kapott. A korábban Gattyán György online cégénél hirdetési menedzserként, majd a Sanoma kiadónál ügyintézőként dolgozó nő életében ekkor bukkant fel a sikeres filmproducer.

Az Andy Vajnánál 38 évvel fiatalabb feleség fényűző életét az egész ország követhette a közösségi oldalain, sorra mutatta be méregdrága ruháit, cipőit, frissen kapott luxusautóit, tudósított az utazásairól. Az özvegy barátnője szerint férje halálával azt az életszínvonalat és pompát is elvesztheti, amit Andy Vajna mellett élvezhetett.

Címlapról ajánljuk

A legdurvább ütés, előkerült egy felvétel, amelyen Lázár János a kegyelmi ügyről beszél

Értékrendi ellentmondásnak és a kormánypártokat ért eddigi legsúlyosabb politikai ütésnek nevezte a bicskei gyermekotthon kényszerítésért elítélt volt igazgatóhelyettesének elnöki kegyelmét Lázár János építési és közlekedési miniszter egy korábban rögzített televíziós interjúban, amely az ügy legújabb fejleményei kapcsán ismét a közbeszéd homlokterébe került.
inforadio
ARÉNA
2026.05.25. hétfő, 18:00
Zsidai Zoltán Roy
gasztronómiai szakember, a Zsidai-csoport tulajdonosa, ügyvezetője
Tisza-kormány: még az idén jönnek a támogatások, megszólalt a kegyelmi ügy kulcsfigurája

Tisza-kormány: még az idén jönnek a támogatások, megszólalt a kegyelmi ügy kulcsfigurája

Magyar Péter első miniszterelnöki nagyinterjúját adta szombat este, amiben több részletet is elárult a jövővel kapcsolatban. A Tisza-kormány vezetője szerint még az idén pénzösszeghez juthatnak a rászoruló családok és a nyugdíjasok is, várhatóan az év második felében érkeznek a kifizetések. Ezzel kapcsolatban a pontos kritériumok kidolgozása folyamatban van. Közben újabb információk kerültek elő az ismételten a figyelem középpontjába kerülő kegyelmi ügyről, az egyik kulcsfigurának tartott Balog Zoltán püspök szólalt meg. Cikkünkben percről percre követjük a legfrissebb eseményeket.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×