Infostart.hu
eur:
363.43
usd:
315.3
bux:
150022.25
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly

Nézze meg a fővárosi állatkert új gorilláját!

Új gorilla érkezett a Fővárosi Állat- és Növénykertbe: Nyaundát csütörtökön mutatják be a közönségnek. Az intézmény szóvivője az InfoRádiónak azt mondta: a gorillák megnagyobbított férőhelyén eddig négy nyugati síkvidéki gorilla volt, Nyaunda érkezésével Golónak, a vezérhímnek már egész háreme lehet.

Hollandiából került a budapesti állatkertbe Nyaunda, a nyugati síkvidéki gorilla: az emberszabású négy másik fajtársával, Golóval, Ebobóval, Liesellel és Iringával él majd együtt - tájékoztatta az InfoRádiót az intézmény szóvivője.

Nyaunda péntek éjjel érkezett meg Budapestre, az állatkert munkatársai pedig már megkezdték a gorillák összeszoktatását: egymás mellé kerültek, látják, hallják egymást, de még nem érintkezhetnek. Nyaunda később majd a csapat vezérével, Golóval és a többiekkel is találkozhat - tette hozzá Hanga Zoltán.

Az állatkert emberszabású majmai áprilisban vehették birtokba új, az addiginál nagyobb kifutójukat, így Golo egész háremet tarthat, míg korábban csak egyetlen tenyészpárnak volt hely - magyarázta a Fővárosi Állat- és Növénykert szóvivője.

Az emberszabásúaknál, így a gorillánál is az a jellemző, hogy az ellés alkalmával egy kölyköt hoznak világra, az ikerszülés nagyon ritka. A kölykök kettő-négyéves korukig szopnak, és csak hétévesen válnak ivaréretté - tette hozzá Hanga Zoltán.

Hanganyag: Szabó S. Gergõ

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Megkezdődött a dunai fenékküszöb emelése – Kormányszóvivői tájékoztató

A Paksi Atomerőmű vízállás miatt kialakult nehéz helyzetének kezelését tartja fókuszban a kormány, ennek megfelelően a Duna partján fekvő város témájában tartotta első heti tájékoztató sajtótájékoztatóját a hétközi kormányülést követően a kabinet. Részletesen szó volt a dunai kőrakás menetéről, a bárkák leereszthetőségéről, a romániai és az osztrák tanulságokról és az összefogás szereplőiről, felelőseiről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×