Infostart.hu
eur:
364.19
usd:
324.87
bux:
145130.01
2026. november 2. hétfő Achilles

Ragasztószalaggal némította el az óvodásokat

Egy romániai óvónő meglehetősen kemény módszert választott a folyton beszélő gyerekek elcsendesítésére: ragtapasszal ragasztotta le a szájukat.

Egy rejtett kamera felvétele megörökítette Cristiana Buriana sajátos pedagógiai módszerét, és emiatt könnyen lehet, hogy elbocsátják az óvónőt.

A pedagógus azzal védekezett, hogy a megrendszabályozott gyerekek szűnni nem akaró locsogásukkal lehetetlenné tették a foglalkozások megtartását, így tennie kellett valamit.

Már tudom, hogy túl kemény voltam, és bocsánatot kérek a gyerekektől - tette hozzá.

Címlapról ajánljuk
Fordulat jön az időjárásban szerdától

Fordulat jön az időjárásban szerdától

Borongós, szeles napok után a hét második felére napos, száraz, de egyre hidegebb hajnalokkal járó idő érkezik. Kedden még többnyire felhős lesz az ég, főleg délnyugaton eshet kevés eső, a csúcshőmérséklet pedig 7 és 14 fok között alakul. Szerdától északkelet felől fokozatosan szakadozik a felhőzet, csapadék már nem valószínű, a szél azonban keleten még erős lehet. Csütörtöktől derült, napos idő várható, a hajnalok viszont fagyosra fordulnak, pénteken akár mínusz 5 fokot is mérhetnek. Napközben ekkor is kellemes, 9 és 14 fok közötti idő ígérkezik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×