Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János
Útzár a Kisorosziba vezető úton 2024. szeptember 18-án. A Tahitótfaluból a településre vezető utat a Duna áradása miatt zárták le.
Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Kisoroszi fogságban - felkészültek a csatára és még élvezik a látványt

Biztosított a lakosság ellátása Kisorosziban - mondta az InfoRádiónak a település polgármestere. Molnár Csaba szerint a helyiek jól viselik az árvíz miatt kialakult helyzetet. A nyitást jövő héten szerdán tartja valószínűnek.

Teljesen megszűnt a közúti összeköttetés Kisoroszi és a külvilág között, a szárazföldi megközelítést már meg sem próbálják a védekezésben részt vevő járművek.

A vízi úton történő ellátást is csak szükség esetén veszik igénybe, de csütörtökön még van révközlekedés, több járatot is indítanak, péntektől azt is csak rendkívüli esetben - mondta Molnár Csaba, Kisoroszi polgármestere az InfoRádióban.

Az ellátás működéséről azt mondta, az élelmiszert Visegrád Szentgyörgypusztára viszik, onnan hajóval kerül a településre, hajnalban is így szállították a kenyeret is. A további áru pótlása is meg van szervezve, és gondoskodnak a betegekről, valamint garantálják a tűzbiztonságot. A településen 1020 bejelentett állandó lakos van, és négyszáz nyaralóban laknak. Pontos kimutatást nem vezetnek, de a polgármester szerint a lakók 80 százaléka lehet most Kisorosziban.

"Ez már az ötödik védekezésem, tehát van tapasztalatom. Ilyenkor az emberek egyrészt érdeklődőek, van, akinek ez újdonság. A látvány különben nagyon szép, ha kimennek a magas gátakra, onnan egy nagy vízfelületet látnak, tele vízimadarakkal" - mondta Molnár Csaba, és hozzátette, hogy a negyedik-ötödik napon fogy el általában a türelem, és lesznek idegesebbek az emberek. Akkor már egyre jobban feszélyezi őket a bezártság, hogy nem tudnak elmenni dolgozni, esetleg kiváltani a gyógyszereiket.

"A tegnap este közölt vízügyi előrejelzés szerint egy hétig leszünk elzárva, tehát jövő hét szerda körül fogunk tudni nyitni. A jövő hét elejére már számolok azzal, hogy a lakosságon belül több lesz a bezártságból fakadó probléma" - tette hozzá a polgármester..

A védekezési munkálatokat elvégezték, a gátak megerősítése szerda estére megtörtént, az utakat lezárták és az átemelőket lekapcsolták, már csak a víz érkezését várják. Molnár Csaba úgy fogalmazott ezzel a gáterősséggel és személyzettel meg kell nyerni ezt a csatát.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Inváziós fajok támadása: durva következménye lesz, ha csak akkor cselekszünk, amikor már ég a ház

Inváziós fajok támadása: durva következménye lesz, ha csak akkor cselekszünk, amikor már ég a ház

Amikor egy idegen állat- vagy növényfaj megtelepszik Magyarországon, hajlamosak vagyunk csak ökológiai problémaként gondolni rá, pedig a számlát nem a természet, hanem a gazdaság fizeti. Fertő Imre, a Budapesti Corvinus Egyetem Fenntartható Fejlődés Intézetének professzora az InfoRádióban azt mondta, az igazi veszteség sokszor olyan „láthatatlan” tételekben rejlik, mint a romló vízminőség vagy az eltűnő fajok, ezért fontos a minél gyorsabb cselekvés, továbbá mérsékelni kell az okozott károkat, negatív hatásokat.

Donald Trumpnak „jól fog menni” az ukrán és az orosz elnökkel is

Mindkettejükkel találkozik az amerikai elnök, előbb Volodimir Zelenszkijjel vasárnap Floridában. Az előzetes egyeztetések már zajlanak.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. december 27. 05:00
×
×
×
×