Infostart.hu
eur:
385.36
usd:
331.7
bux:
121642.12
2026. január 16. péntek Gusztáv
Nyitókép: Baranyi Róbert/Budapest Airport

Bővítik a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér 2-es terminálját, 2032-re megépülhet a hármas terminál - a nap hírei

3,7 százalékos volt az infláció júniusban, a szolgáltatások drágultak a leginkább. Mától csütörtökig tart Washingtonban a NATO csúcstalálkozó.

Bővítik a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér 2-es terminálját, 2032-re pedig megépülhet a hármas terminál – hangzott el a az állami tulajdonba került repülőtéren tartott tájékoztatón. A nemzetgazdasági miniszter elmondta, hogy a repülőtér bővítéséhez szükséges infrastruktúra fejlesztésének finanszírozási lehetőségeit még vizsgálják, de a tervezési-kivitelezési ütemterv ősszel elkészül. Nagy Márton elképzelhetőnek nevezte egy katari befektető részvételét is a budapesti repülőtérben, de csupán 10 százalék alatti részesedéssel. Pénzügyi és stratégiai befektetőként a magyar állam jelöli ki a budapesti repülőtér fejlesztési irányait.

Az elektromos autózást érintő 11 pontos csomagot tesz közzé szerdán a kormány. A kabinet célja, hogy a decemberi uniós csúcson már bemutathassák az Új Európai Versenyképességi Megállapodás tervezetét – jelentette be nemzetgazdasági miniszter. Nagy Márton a versenyképességi tanács ülésén elmondta: az egyik legfontosabb területnek azt látják, hogy egyszerűsítsék a szabályozást, amely jelenleg túlságosan nagy terhet ró a társaságokra.

A vártnál nagyobb mértékben, 3,7 százalékra csökkent az infláció júniusban– ismertette a KSH. A leginkább a szolgáltatások drágultak, 9,7 százalékkal. Az élelmiszerek ára 1,1 százalékkal emelkedett, a cukor éves összevetésben több mint 27 százalékkal drágult. A háztartási energia 2,7, ezen belül a vezetékes gáz 5,2, az elektromos energia 2,4 százalékkal olcsóbb lett. A járműüzemanyagok 3,2 százalékkal drágultak.

Jelentősen korlátozza a bankszektor hitelezési képességét, nemzetközi versenyképességét és gazdaságélénkítő szerepét a sorozatos kormányzati terhek és intézkedések kiszámíthatatlansága – így reagált a bankszövetség a kormány háborúellenes akciótervére. A pénzintézetek visszautasítják, hogy a háborús időkben extraprofitra tettek volna szert. Hangsúlyozzák ugyanakkor, hogy a magyar bankszektor a kormány egyik legfontosabb partnere a gazdaságpolitika megvalósításában.

Ismét több százmilliárd forintot csoportosított át a kormány a költségvetésben. A Magyar Közlönyben megjelent rendelet értelmében egyebek mellett 370 milliárd forintot helyeztek át a Központi Maradványelszámolási Alapba, ezt egyebek mellett a víziközmű-fejlesztésektől és a Nemzeti Oltóanyaggyár megvalósítására szánt keretből vették el. Ugyanakkor ebből az alapból adtak 25 milliárdot a hadiipari társaságoknak, 8 milliárdot kiemelt nemzetközi sporteseményekre.

Megdőlt az országos napi melegrekord, Baján 38,1 fokot mértek. A korábbi csúcs a 2011-ben Pécsen mért 37,9 fok volt. A következő napokban tovább fokozódik a hőség, szombaton 40 Celsius fok is lehet.

Túlzott deficit eljárás megindítását javasolja 7 tagállam, köztük Magyarország ellen az Európai Bizottság. A testület közleménye szerint erről tegnap döntöttek, és benyújtották a tagállamokat tömörítő Tanácsnak az erről szóló hivatalos javaslatot. A dokumentum szerint tavaly 6,7 százalékos volt a GDP-arányos államháztartási hiány, 73,5 százalékos az adósságráta, mindkét érték jóval felette van a referenciaértékeknek.

A védelmi kiadások növelésének kérdése mellett Ukrajna további támogatásáról tárgyalnak a NATO tagországok vezetői a mától csütörtökig tartó csúcstalálkozón Washingtonban. Orbán Viktor miniszterelnök már megérkezett az amerikai fővárosba. A csúcson Volodimir Zelenszkij ukrán elnök is részt vesz. Nem sokkal korábban Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter azt hangsúlyozta: a magyar kormány a fegyverszünetet és a béketárgyalások megkezdését képviseli majd a NATO-csúcson.

Befejeződtek a mentési munkálatok a kijevi gyermekkórház területén, amelyet hétfőn ért orosz rakétacsapás. Ihor Klimenko belügyminiszter közlése szerint két ember vesztette életét, és 32-en sérültek meg a kórháznál. Összesen 32 halálos áldozata volt a Kijevet ért támadássorozatnak. Denisz Smihal miniszterelnök bejelentette, hogy a kormány 100 millió hrivnyát különített el a kórház helyreállítására.

Felfüggeszti Grúzia csatlakozási folyamatát az Európai Unió. Az EU tbiliszi nagykövete a külföldi ügynökökről szóló törvénnyel, valamint a tbiliszi kormány nyugatellenes retorikájával indokolta a lépést. A felfüggesztéssel egyidőben befagyasztották a Tbiliszinek 2024-re előirányzott, 30 millió eurónyi pénzügyi támogatást is.

Először vett részt a szlovák miniszterelnök a kormányülésen az ellene május közepén elkövetett merénylet óta. A szlovák hírügynökségnek Robert Fico azt mondta, hogy szeretne lassan visszatérni a megszokott munkarendjébe, várhatóan a kormány szerdára tervezett ülésén is részt vesz. A kormányfő az elmúlt napokban részt vett a Ciril és Metód napja alkalmából rendezett állami ünnepségen is.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Mukics Dániel: a legtöbb helyen nem szabad a jégre menni a tavainkon, folyóinkon

Az életével játszik, aki sétálgat a Duna jegén. A hévégén is kitart a kemény fagy és sokan foglalkozhatnak azzal a gondolattal, hogy előveszik a korcsolyájukat és ellátogatnak valamelyik befagyott természetes vízhez, ehhez azonban előzetesen több dolgot tudni kell. Például a legnagyobb tavakon nem alakult ki ehhez elég vastag jég, máshol pedig néhány praktikát érdemes észben tartani.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Tovább ralizik a Mol, új csúcson a magyar tőzsde

Tovább ralizik a Mol, új csúcson a magyar tőzsde

Az elmúlt napokban a geopolitikai események vpltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Pluszban zártak tegnap az amerikai tőzsdék, a chiprészvények nagyot mentek a tajvani TSMC chip bérgyártó vártnál jobb negyedéves eredményei után, de a tegnap jelentő bankrészvények (GS, MS) is 5 százalék körüli pluszban zártak. Az ázsiai tőzsdék szintén emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb a hangulat, bár csak minimális az esés mértéke. A magyar tőzsde viszont fittyet hány a gyenge nemzetközi hangulatra, és új csúcsot döntött, részben a Mol ralijának köszönhetően.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×