Infostart.hu
eur:
365.63
usd:
321.21
bux:
152002.25
2026. szeptember 23. szerda Tekla
fotó: Infostart
Nyitókép: Infostart

Újabb önkormányzati vesztegetési ügy van kibontakozóban

Négy embert vettek őrizetbe a rendőrök vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés bűntette és más bűncselekmények miatt. Az óbudai önkormányzatot is emlegetik az ügy kapcsán.

A megalapozott gyanú szerint egy férfi a kft-jén keresztül 2021-ben szolgáltatások nyújtására, illetve eszközbeszerzésekre fiktív szerződéseket kötött a Budapest Főváros III. Kerület – Óbuda-Békásmegyer Önkormányzattal, illetve az egyik gyanúsított társa által kijelölt két gazdasági társasággal - írja az ügyészség.

A gyanúsítottak a fiktív szerződések ellenértékeként beérkezett pénzösszegeket készpénzben felvették, és korrupciós célokra fordították.

A bűncselekmények elkövetéséhez használt cég megszűnt, a gyanúsított a cég könyvelési iratainak őrzéséről a törvényi követelmények ellenére nem gondoskodott. Ez a gyakorlatban azt is jelentheti, hogy azok az iratok megsemmisültek.

A Magyar Hírlap ennek kapcsán arról ír, hogy az ügy összefüggésben állhat a 2022-es Anonymus-szivárogtatással, melynek keretében arról beszélt, hogy P. Gábor (Gajda Péter kispesti szocialista polgármester bizalmi embere) – hangfelvételek szerint – bármit el tud intézni a III. kerületi önkormányzatnál. Legalábbis Lackner Csaba kispesti önkormányzati képviselő erről beszélt rajtuk.

Sőt a cikkben kampánypénzekre is utalást tesznek.

Óbuda tiltakozik és lejáratást emleget

Kiss László polgármester közleménye szerint ez az egész a Fidesz kampány része. Az ő olvasatukban március 6-án, 95 nappal az önkormányzati választás előtt néhány nyomozó önkormányzati szerződésekbe betekintést, valamint az iratok szkennelését kérte. Ebben az önkormányzat együttműködött. A dokumentumok több évesek, teljesen nyílt eljárásokra vonatkoznak, és

ezért érthetetlen számunkra, hogy miért nem a szokásos módon, írásban kérték be ezeket.

Az önkormányzat minden szerződése szabályos, és valós teljesítésen alapul, ez kizárja a jogszerűtlenséget.

Az iratbetekintést követően más nem történt, az eljárás hivatali dolgozót, önkormányzati tisztségviselőt, illetve az intézményrendszerünkben dolgozó munkatársunkat nem érinti.

Címlapról ajánljuk

Több ezer embert érinthet a vagyonosodási vizsgálat, itt vannak az első konkrétumok

Társadalmi egyeztetésre bocsátották a vagyonosodási vizsgálatról szóló törvény módosítását. A törvény célja annak biztosítása, hogy az országgyűlési képviselők, a miniszterek, az államtitkárok, a közigazgatási államtitkárok, miniszteri, miniszterelnöki és kormánybiztosok vagyongyarapodása összhangban álljon az adózott jövedelemmel.
inforadio
ARÉNA
2026.09.24. csütörtök, 18:00
Tóth Gábor
a Magyar Kórházszövetség elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×