Infostart.hu
eur:
360.82
usd:
316.81
bux:
143471.05
2026. július 27. hétfő Liliána, Olga
Nyitókép: BKK

A MÁV-nál csönd van arról, hogy márciustól mi lesz a HÉV-en a Budapest-bérlettel

Karácsony Gergely főpolgármester tájékoztatása szerint a szerződés határozatlan időre szól, ami egészen addig van érvényben, amíg valaki fel nem mondja.

Az RTL Híradó birtokába került dokumentum szerint határozatlan időre szól a BKK, a Volán és a MÁV december végi megállapodása a Budapest-bérletekről. Az rtl.hu azt írja, a MÁV illetékese által is aláírt dokumentumban nincs utalás arra, hogy 2024. március 1-je után nem lesznek használhatók a BKK bérletei a HÉV-ekre, Volánbuszokra és vonatokra a főváros határain belül.

A MÁV korábban arról adott tájékoztatást, hogy az állami és a fővárosi szolgáltatók közötti szerződés csak március elsejéig lesz érvényben, így már csak alig két hónapig használhatják a BKK-bérletesek a Budapesten belül közlekedő állami fenntartású járműveket, a vonatokat, HÉV-eket és Volánbuszokat. Az említett dokumentumban azonban ilyen határidő nem szerepel.

Karácsony Gergely azt nyilatkozta az RTL-nek, hogy

határozatlan idejű szerződésről van szó, ami tehát így egészen addig érvényes, míg valaki fel nem mondja.

A főpolgármester hangsúlyozta: a főváros biztosan nem tesz így, mert ez a cselekedet szembemenne a budapestiek és az agglomerációban élők érdekeivel. „Ha a kormány ezt fel akarja mondani, akkor ez az ő politikai döntése lesz” – tette hozzá. Erre azonban megvan a lehetősége a kormányzatnak, mert

ha nem születik közös megegyezés, rendes felmondással, 30 napos felmondási idővel a megrendelők külön-külön is megszüntethetik a megállapodást.

Karácsony Gergely ugyanakkor közölte: a Lázár János vezette Építési és Közlekedési Minisztérium nem jelezte, hogy felmondaná a Budapest-bérletről szóló szerződést. A főváros és a kormány között régóta komoly viták vannak a tömegközlekedés működési költségeiről, a főpolgármester szerint azonban ezek a nézetkülönbségek függetlenek a Budapest-bérletekről szóló szerződéstől.

Karácsony Gergely: nincs semmilyen észérv a megszüntetés mellett

Ahogy arról az Infostart is beszámolt, Karácsony Gergely szerdán Facebook-oldalán azt írta, nincs egyetlen észérv sem a Budapest-bérlet megszüntetése mellett, szerinte a kormány csak a beborult költségvetést és a tönkrement MÁV helyzetét akarja kezelni vagy rendezni Budapest kárára.

Nehezményezte továbbá, hogy a költségvetési törvény ellenére sem akarja odaadni az Építési és Közlekedési Minisztérium a budapesti közösségi közlekedés részére járó 12 milliárd forintot. Szerinte tavaly év végén egy olyan ajánlatot tett a tárca, hogy fizessen a főváros a HÉV és a Volán számára a 2022-es év elszámolásaként az eddigi 6,58 milliárd forint fölött plusz 2,17 milliárd forintot, de sem a 12 milliárd forint folyósítása, sem az agglomerációs megállapodás meghosszabbítása nem volt a része az ajánlatnak.

Címlapról ajánljuk

Lando Norris nyerte a Forma–1-es Magyar Nagydíjat

Norris csapattársa, Oscar Piastri váltóhiba miatt néhány körrel a befutó előtt a második helyről esett ki. A négyszeres világbajnok Max Verstappen végzett a második helyen. A vb-pontversenyt vezető Kimi Antonelli lett a harmadik, és 50 pontra növelte előnyét a pontversenyben.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Tisza-kormány: sorra jönnek a bejelentések, három településen volt időközi választás

Tisza-kormány: sorra jönnek a bejelentések, három településen volt időközi választás

A Tisza Párt frakciója Sonnevend Pált, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanárát jelöli alkotmánybírónak Hende Csaba megüresedett helyére, a parlament pedig már hétfőn megválaszthatja a testület új tagját. Három településen tartottak ma időközi önkormányzati választást: Bárdudvarnokon és Bakócán polgármestert és képviselőket választottak, Békéscsabán pedig az új egyéni választókerületi képviselő személyéről szavaztak. Szeptembertől nyilvánosan is elérhetők lesznek az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések intézményi adatai, ezt Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter jelentette be. Megújul a Népliget és a Planetárium. Cikkünk folyamatosan frissül a Tisza-kormány döntéseivel vasárnap.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×