Infostart.hu
eur:
385.27
usd:
331.68
bux:
122040.03
2026. január 16. péntek Gusztáv
Kammerer Zoltán (b) és Tóth Dávid a férfi kajak négyes tagjai edzéshez készülődnek a milánói kajak-kenu világbajnokságon 2015. augusztus 19-én.
Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Olimpiai bajnok tér politikai pályára Gödön

"Úgy döntöttem, hogy független polgármesterjelöltként indulok Gödön az önkormányzati választáson" - írja Kammerer Zoltán.

Decemberben számoltunk be arról, hogy a háromszoros olimpiai bajnok kajakozó bejelentette visszavonulását.

Kammerer Zoltán ugyanakkor klubja, a Graboplast Győri Vízisport Egyesület évzáróján hozzátette azt is, hogy nem teszi le végleg a lapátot, és a magyar bajnokságon, valamint kisebb versenyeken még részt fog venni.

Úgy fogalmazott, hetente egy napot mindenképpen az akadémiára, egy napot pedig a családjára szeretne fordítani, de mindezt úgy, hogy közben azért akkor is tudjon edzeni, miként a fennmaradó öt napon.

Arról, hogy politikai pályára lép, már lehetett hallani a városban, de hivatalosan most erősítette meg. Hivatalosan függetlenként indul.

Lemondás

A választásra májusban kerül sor, miután az eddig momentumos polgármester lemondott.

"Sikereket tudok felmutatni, de mostanra már teljesen kiüresítette a kormány, a fideszes és a velük kollaboráló álellenzéki testületi többség a munkakörömet" - közölte Balogh Csaba február elején.

Az ellenzéki pártszövetség Balogh Csaba vezetésével 2019 októberében leváltotta a Fideszt Gödön, ám alig fél évvel később szétesett az összefogás, és a nyolc fős frakció kettévált. Innentől kezdve a testület sorban hozott olyan döntéseket, amely korlátozta a polgármester tevékenységét. Erről ebben a cikkünkben számoltunk be.

A Nemzetei Választási Iroda május 14-re írta ki a voksolást. Hivatalosan, cikkünk írásáig még nincsenek indulók.

Kammerer Zoltán sportpályafutása

A sportoló öt olimpián vett részt, először 1996-ban, Atlantában versenyezhetett. A 2000-es sydneyi játékokon két (K-2 500 és K-4 1000 méter), négy évvel később Athénban egy (K-4 1000 méter) aranyérmet nyert, illetve 2012-ben ezüstérmesként végzett Londonban (K-4 1000 méter).

Kammerer 25 éve csatlakozott a győri klubhoz, karrierje során három világbajnoki és hét Európa-bajnoki címet szerzett, ezekkel együtt összesen 39 érme van nagy világversenyekről.

Címlapról ajánljuk
Bendarzsevszkij Anton: Kína nyomás alá tudta helyezni Oroszországot

Bendarzsevszkij Anton: Kína nyomás alá tudta helyezni Oroszországot

Külső tényezők növelik Ukrajna és Oroszország kompromisszumkötésre való hajlandóságát – mondta az InfoRádióban Bendarzsevszkij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője. Beszélt annak jelentőségéről is, hogy Kína leállította az orosz áram vásárlását.

A legtöbb helyen nem szabad a jégre menni a tavainkon, folyóinkon

Az életével játszik, aki sétálgat a Duna jegén. A hévégén is kitart a kemény fagy és sokan foglalkozhatnak azzal a gondolattal, hogy előveszik a korcsolyájukat és ellátogatnak valamelyik befagyott természetes vízhez, ehhez azonban előzetesen több dolgot tudni kell. Például a legnagyobb tavakon nem alakult ki ehhez elég vastag jég, máshol pedig néhány praktikát érdemes észben tartani.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Forrong a világ, cikázik a forint

Forrong a világ, cikázik a forint

Miközben a világ még a meghökkentő venezuelai eseményeket sem emésztette meg, Donald Trump amerikai elnök már az iráni katonai beavatkozást mérlegeli, Grönland megszerzéséről beszél és újabb támadást indított a Fed elnöke ellen. A héten így a befektetők a geopolitikai feszültségekre figyelnek, illetve Japánra, ahol az a kérdés, hogy Tokió közbelép-e a jen gyengülésének megállítása érdekében. A friss amerikai ipari termelési adat eközben vegyes képet mutat: a termelés bővült, de a várakozásoktól elmaradó mértékben. A forint az elmúlt 5 napban enyhe erősödést mutat az euróval szemben, míg a dollárnál éppen fordított jelenséget figyelhetünk meg, a mai napon pedig még nem találta meg az irányt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×