INFORÁDIÓ
2022. január 24. hétfő
Timót

tarlós istván

városháza

budapest

Tarlós István főpolgármester beszél, mielőtt Kürti Gáborral, a Magyar Kerékpárosklub elnökével  együttműködési megállapodást írt alá a Városházán 2018. október 17-én.

Tarlós István is megszólalt a Városháza-ügyben

Infostart / MTI

A Mocsárosdűlővel kapcsolatos tervekről is megvan a véleménye.

A főváros baloldali vezetése egyáltalán nem vállalja a politikai felelősséget a Városháza-gate kapcsán - hangsúlyozta Tarlós István a Mediaworks Hírcentrumnak adott interjújában, amelyben a legkínosabb dolognak azt nevezte, hogy "Karácsony sorozatos hazudozással és önellentmondásokkal igyekszik az eredetitől egészen eltérő kontextusba helyezni a botrányt". A Magyar Nemzetben közölt interjúban az egykori főpolgármester úgy értékelt, Karácsony Gergelyék jelentősen korlátozták, hogy a korrupciógyanús ügyleteket milyen szempontokból vizsgálhatja az erre a célra létrehozott bizottság, amelynek többségét ráadásul épp a baloldali fővárosi vezetés szövetségesei alkotják, és ezt a helyzetet abszurdnak nevezte. Azzal is félrevezetik szerinte a közvéleményt a korábbi főpolgármester szerint, hogy fideszes vezetésű bizottságot emlegetnek, ugyanis a bizottság jelentéséről többségi szavazással fognak dönteni.

Amit a Karácsony-csapat folytat, az Tarlós István szerint "elgyötört kísérlet arra, hogy sorozatos hazudozás és önellentmondások után áttematizálja az egész történetet, és az eseményeket az eredetitől egészen eltérő kontextusba próbálják helyezni". Hangsúlyozta, mivel pontosan egyelőre nem tudni, hogy mi történt valójában, tartózkodik attól, hogy a nyilvánosságra került felvételek és hírek alapján vádaskodjon, ám tény, hogy vannak aktuális, vihart kavaró ügyek a Városházán.

A volt főpolgármester abszurdumnak értékelte, hogy az Anonymus által megosztott felvételek többikén is szereplő Gansperger Gyulának csak a fideszes kötődéseit vizsgálhatja a bizottság. "Fideszes kötődései legfeljebb 2001-2002-ig állhattak fenn Ganspergernek, míg a Városháza-ügynek a felvételeken megemlített szereplőivel a mai napig kapcsolatban áll az elhangzottak alapján" - mondta Tarlós István.

"Az is kifejezetten pancser alakítás volt, amit Karácsony a Mocsárosdűlőről adott elő, ugyanis szerinte mi teljesen be akartuk építeni a területet, és ő volt az, aki megvédte. A baj csak annyi, hogy a főpolgármesterségem egy évtizede alatt még csak egy csőszkunyhót sem építettünk oda, sőt már Demszky Gáborék sem. Nevetséges, hogy miközben Karácsony azt hangoztatja, hogy megvédte a Mocsárosdűlőt, éppen ők tervezik beépíteni annak egy részét" - jelentette ki a miniszterelnöki megbízottként tevékenykedő egykori városvezető.

Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán
A címlapról ajánljuk

×

Iratkozzon fel hírlevelünkre

és nem marad le az Infostart legfontosabb híreiről.
FELIRATKOZOM
×
INFOSTART
 
INFORÁDIÓ
PARTNEREINK
Sixt    iCom
infostart
AZ INFORÁDIÓ HÍRPORTÁLJA 
 
 

Médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.

NMHH
Az Év Honlapja 2018