Infostart.hu
eur:
362.52
usd:
312.15
bux:
147747.91
2026. szeptember 5. szombat Lőrinc, Viktor
Ferenc pápa megérkezik a Liszt Ferenc-repülőtérre 2021. szeptember 12-én. A katolikus egyházfő az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) zárómiséjére érkezett Budapestre. A kongresszust lezáró úgynevezett statio orbis, vagyis a városért és a világért bemutatott szentmise hagyományosan a katolikus rendezvénysorozat legünnepélyesebb eseménye.
Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Megérkezett Magyarországra Ferenc pápa

Ferenc pápa megérkezett Budapestre, a Liszt Ferenc-repülőtérre. A katolikus egyházfő a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) zárómiséjére érkezett Magyarországra.

Ferenc pápa repülőgépe, 6óra 9 perckor szállt fel a római Fiumicino repülőtérről. Egy Alitalia-géppel, egy Airbus A320-assal érkezett.

A repülő 7.45-kor landolt Budapesten.

A pápa egyenként köszöntötte az újságírókat a Róma és Budapest közötti repülőúton vasárnap reggel. Ferenc pápa azt mondta, tudja, hogy sokan várják.

Nagy örömnek nevezte azt is, hogy a pandémia miatt hosszú idő után ismét utazhat,

s örömét fejezte ki, hogy Isten igéjét hozhatja magával az őt váróknak.

Az Alitalia légitársaság gépén az egyházfőt több mint hetven nemzetközi tudósító kíséri, közöttük öt magyar újságíró van - mondta Matteo Bruni szentszéki szóvivő.

A pápa bejelentette, hogy Pietro Marini érsek a NEK mostani zárómiséjén tölti be utoljára a vatikáni ceremóniamester tisztségét, mivel püspöknek nevezték ki.

Budapest, 2021. szeptember 12.
Ferenc pápa megérkezik a Liszt Ferenc-repülőtérre 2021. szeptember 12-én. A katolikus egyházfő az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) zárómiséjére érkezett Budapestre. A kongresszust lezáró úgynevezett statio orbis, vagyis a városért és a világért bemutatott szentmise hagyományosan a katolikus rendezvénysorozat legünnepélyesebb eseménye. Balról Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek (b) és Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes (b2).
MTI/Koszticsák Szilárd
Ferenc pápa megérkezik a Liszt Ferenc-repülőtérre MTI/Koszticsák Szilárd

Ferenc pápát katonai tiszteletadás mellett egyházi és állami delegáció fogadta, élükön Michael August Blume apostoli nunciussal, Erdő Péter bíborossal, esztergom-budapesti érsekkel, Veres Andrással, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnökével.

Magyar részről Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes; Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere és Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára fogadta a pápát.

A katolikus egyházfő a repülőtérről személygépkocsival a Szépművészeti Múzeumba indult.

A vasárnapi program

Ferenc pápa miséjével zárul a Hősök terén az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus.

A kongresszust lezáró úgynevezett statio orbis, vagyis a városért és a világért bemutatott szentmise hagyományosan a katolikus rendezvénysorozat legünnepélyesebb eseménye.

A fél 12-kor kezdődő szertartásra előzetesen 75 ezren regisztráltak, de regisztráció nélkül is részt lehet venni a misén.

A katolikus egyházfő a mise előtt a Szépművészeti Múzeumban találkozik Áder János köztársasági elnökkel, Orbán Viktor miniszterelnökkel, majd a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tagjaival, végül a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa és a magyarországi zsidó szervezetek delegációjával.

A pápa a zárómise és az Úrangyala elimádkozása után továbbutazik Szlovákiába.

Címlapról ajánljuk
Diákmunka ősszel: kiderültek a leggyakoribb munkatípusok és az órabérek

Diákmunka ősszel: kiderültek a leggyakoribb munkatípusok és az órabérek

Több mint 100 ezer új hallgató érkezik idén ősszel a felsőoktatásba, ami a tanévkezdéssel együtt jelentősen átalakíthatja a diákmunkapiacot. A Mind-Diák Szövetkezet szerint a diákok a nyári időszaknál kevesebb órát vállalnak majd, ugyanakkor a hosszú távú gyakornoki programok többsége változatlanul működik tovább, és egyre fontosabb szerepet kapnak a szakmai tapasztalatot nyújtó pozíciók.

Európa megállíthatatlanul melegszik, az átlagnál is jobban

A globális felmelegedés mellett Európa még az átlagosnál is jobban melegszik, méghozzá megállíthatatlanul, az 1980-as évek óta – derült ki az InfoRádió Aréna című műsorából, amelynek vendége volt Kis Anna éghajlatkutató, a földtudományok doktora, az ELTE Meteorológiai Tanszék tudományos munkatársa és Szabó Péter éghajlatkutató, az ELTE Meteorológiai Tanszék doktorandusza, akik a miértekről is részletesen szóltak.
inforadio
ARÉNA
2026.09.07. hétfő, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója
Tisza-kormány: 10 millió forinthoz jutnak a magyar kkv-k, az autópálya-koncesszió lesz a következő dominó

Tisza-kormány: 10 millió forinthoz jutnak a magyar kkv-k, az autópálya-koncesszió lesz a következő dominó

Kapitány István gazdasági és energetikai tárcavezető szombaton bejelentette, hogy a Ganz Ábrahám gazdaságfejlesztési program keretében a kormány 4+4 milliárd forint összegű kedvezményes hitelt és vissza nem térítendő támogatást folyósít mintegy 800, döntően mikro- és kisvállalkozás számára. Az úgynevezett 5+5 konstrukcióban minden érintett vállalkozás 10 millió forint extra forráshoz jut. A kabinet emellett az autópálya-koncesszió 35 éves szerződését is vizsgálni kezdi, Magyar Péter szerint ez lesz a kormány következő lépése a dohány- és kaszinó-koncessziók radikális átalakítása után.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×