Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert
Domokos László, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke beszél a Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az ÁSZ-jelentés általános vitáján az Országgyűlés plenáris ülésén 2017. október 19-én.
Nyitókép: Soós Lajos (MTI)

Ősbűnről beszélt az ÁSZ-elnök a kórházak gazdálkodása kapcsán

Domokos László úgy véli, az intézmények problémáinak megoldása nem pénzkérdés.

A kórházak adósságáról beszélt a Magyar Időknek adott interjújában az Állami Számvevőszék elnöke. Domokos László azt mondta, egyes intézményekben egyszerűen törvénytelenül könyvelnek, mégpedig "notórius módon".

Az ÁSZ-elnök ősbűnnek nevezte, a kórházak egy része többet költ, mint amennyi pénz kifizetésére jogosult lenne.

Mint elmondta, idén is számos kórháznál és társaságként működő rendelőintézetnél végeztek ellenőrzést, és a tapasztalatok a legtöbb esetben "egész egyszerűen lesújtóak voltak". Példaként említette, hogy több intézményben hiányzik a leltár, de sokszor súlyos gondok vannak a különféle eszközök beszerzésénél is.

Két ok jöhet szóba

A probléma Domokos László szerint az, hogy a jelenlegi keretek között lehetetlen megállapítani az okot. "Ma nagyjából negyven kórház lépi túl rendszeresen az anyagi lehetőségeit, de a könyvelési és gazdálkodási szabálytalanságok miatt az ÁSZ sem tudja megmondani, hogy pontosan mi is húzódik meg a háttérben" - mondta.

Az ÁSZ-elnök szerint két fő ok jöhet szóba:

vagy az, hogy az ellátandó feladatokhoz képest kevés a pénz, vagy az, hogy a kórház vezetői rosszul gazdálkodnak.

Akkor lehetne tiszta képet kapni, ha minden egyes egészségügyi intézményben betartanák a számviteli, a közbeszerzési és az antikorrupciós szabályokat, a csalásmentes működést biztosító előírásokat, és Domokos László szerint ez nem pénzkérdés. Ebben az esetben meg lehetne mondani, hogy melyik kórháznak kell többet juttatni, a gyógyítás mely területeire kell többet áldozni. Jelenleg viszont az intézmények többségében gyakorlatilag átláthatatlan a gazdálkodás - hangsúlyozta az ÁSZ-elnök.

Betegellátás és pénz

Arra a felvetésre, hogy az anyagi szempontok mellett számításba kell venni, hogy a kórházaknak, a rendelőintézeteknek el kell látniuk a betegeket, Domokos László azt mondta: ez a legfontosabb, de úgy kell megfelelő színvonalú szolgáltatást nyújtani, hogy közben az intézmény ne csússzon ki a pénzügyi keretéből. Ezért a vezető tartozik felelősséggel, és ha e két szempontot nem tudja egyszerre érvényesíteni, akkor le kell cserélni.

Címlapról ajánljuk
Nem vicc, azonnal „lőni” kell, ha ilyen veszedelmes új kabócát látunk

Nem vicc, azonnal „lőni” kell, ha ilyen veszedelmes új kabócát látunk

Pöttyös lámpahordó-kabócát azonosított Magyarországon a Nébih. A károsító komoly növény-egészségügyi kockázatot jelenthet a szőlőültetvényekre, valamint a különféle gyümölcs- és erdei fákra. A lakossági bejelentéseknek kiemelt szerepük van a károsítók mielőbbi észlelésében, ezt jól mutatja, hogy az első hazai előfordulást is egy ilyen bejelentés alapján sikerült azonosítani. Már a gyanú jelentése is fontos lehet Bogya Sándor, a Nébih növény-egészségügyi osztályvezetője szerint, aki az InfoRádióban beszélt a részletekről.

Elengedték a Magyar Péterre tojással támadó férfit, kiderült, hogy kiről van szó

A rendőrség garázdaság és rendzavarás szabálysértés elkövetése miatt hallgatta meg azt a férfit, aki tojással próbálta megdobni Magyar Péter miniszterelnököt országjárása szolnoki állomásán. A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság azt közölte, a férfit szabadon bocsátották.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Sorsdöntő összefogásról döntöttek az izraeli ellenzéki pártok

Sorsdöntő összefogásról döntöttek az izraeli ellenzéki pártok

Izraelben négy ellenzéki párt – köztük a Van Jövő, az Egyenesen, az Együtt, a Demokraták és az Izrael a Hazánk – együttműködési megállapodást kötött "változás tömbje" néven, egy hónappal a parlamenti választások előtt. A pártvezetők Jaír Lapid otthonában egyeztettek, és megállapodtak abban, hogy nem támadják egymást a kampányban, összehangolják lépéseiket, a közös miniszterelnök-jelöltről pedig csak a választások után döntenek. Három munkacsoportot hoznak létre a szavazómozgósítás, a kormányprogram kidolgozása és a közös kommunikáció érdekében. Naftali Bennett szerint a tömb 63 mandátumos többséget szerezhet a 120 fős kneszetben, míg Netanjahu miniszterelnök és koalíciós partnerei már támadják az új szövetséget.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×