Infostart.hu
eur:
363.87
usd:
318.99
bux:
144765.41
2026. július 23. csütörtök Lenke
Nyitókép: Pexels

Újraindul a dikákoknak szóló ingyenes InterRail-program

Novembertől tizenkétezer európai fiatal számára nyílik meg az a lehetőség, hogy az Európai Unió ingyenes InterRail bérletprogramjában körbeutazza Európát - közölte Ujhelyi István szocialista európai parlamenti képviselő szerdán.

Idén nyáron tizenötezer európai fiatal jutott hozzá az ingyenes vonatjegyekhez, a novemberben megnyíló második pályázati körben pedig tizenkétezren élhetnek a lehetőséggel. Az utazások támogatására idén 12 millió euró állt rendelkezésre, a 2021 és 2027 közötti uniós költségvetési ciklusban azonban már 700 millió eurót terveznek erre fordítani.

Az Európai Bizottság által szervezett szerdai konferenciáról az MSZP-s politikus közölte: az eddigi nyertes pályázók hetven százaléka szerint az InterRail-bérlet nélkül nem lett volna lehetőségük külföldre utazni. Köztük mintegy kétezer olyan fiatal volt, akinek ez volt az első önálló útja külföldön.

  • Az unió ingyenes programjának pályázata május végén jelent meg, feltétele volt, hogy a jelentkező uniós állampolgár legyen és 2018-ban 18 éves.
  • Pályázni legfeljebb négy helyszínre lehetett, a pályázatokban szerepeltetni kellett az úti célokat, amelyek közül azok élveztek elsőbbséget, amelyek az uniós bizottság kulturális örökség évének kitüntetett városait vagy régióit jelölték meg.

A kiírás szerint a fiatalok egyedül vagy többedmagukkal is utazhatnak, főként vasúton, különleges esetekben azonban alternatív közlekedési eszközöket is igénybe vehetnek - busz, komp -, illetve repülhetnek.

Címlapról ajánljuk
Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Donald Trumpot mélységesen felháborítja az új brit külügyminiszter személye, állítják Washingtonban kormányzati bennfentesek. A brit külügyi tárca új vezetője Ed Miliband volt környezetvédelmi miniszter és pártja egykori főnöke lett. A Fehér Házban azt mondják: nem felejtik el korábbi megjegyzéseit.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Az elmúlt napok hazai belpolitikai eseményeit az új köztársasági elnök keresése uralta, miután Polgár Judit visszautasította a jelölést, amit Török Gábor politikai elemző a Tisza-kormány első politikai kudarcának nevezett. A jelöltállítási folyamat így a parlament keddi ülésén folytatódott, emellett azonban több fontos javaslatot is tárgyaltak a képviselők. Szerdán 10 évre szóló vasútfejlesztési projektet jelentett be Magyar Péter miniszterelnök és Vitézy Dávid beruházási- és közlekedési miniszter, melynek keretében a teljes hazai vasúthálózat megújul majd. A délután folyamán dr. Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész bejelentette, hogy lemond tisztségéről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×