Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. február 28. szombat Elemér

Gyárfás Tamás megzsarolása ügyében is gyanúsítottként hallgatták ki Jozef Rohácot

Gyárfás Tamás megzsarolása ügyében is gyanúsítottként hallgatta ki a rendőrség a már jogerős szabadságvesztését töltő Jozef Rohácot - erősítette meg az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata pénteken az MTI-nek.

Annyit tettek hozzá, hogy a nyomozás érdekeire tekintettel a rendőrség az eljárásról bővebb tájékoztatást nem ad.

Csütörtökön a PestiSrácok.hu írt arról, hogy már Jozef Rohác is gyanúsítottja annak a zsarolási ügynek, amelynek célpontja az úszószövetség korábbi elnöke, Gyárfás Tamás volt.

Információik szerint Jozef Rohác terhére azt rója a hatóság, hogy az ő utasítására dobták be Gyárfás postaládájába azt a hangfelvételt, amelynek köszönhetően végül az egykori úszószövetségi elnököt is meggyanúsították a Fenyő-ügyben.

A négy halálos áldozatot követelő Aranykéz utcai robbantás és a Fenyő János médiavállalkozó sérelmére elkövetett gyilkosság ügyében Jozef Rohácot tettesként életfogytiglanra ítélték azzal, hogy leghamarabb 30 év múlva vizsgálható a 62 éves férfi feltételes szabadlábra bocsátásnak lehetősége. Az Aranykéz utcai robbantás és a Prisztás-gyilkosság ügyében felbujtóként súlyos büntetést kapott Portik Tamás, az 51 éves férfinek még legalább 10 év van hátra jogerős szabadságvesztéséből. A Fenyő-gyilkosság ügyében idén áprilisban felbujtóként meggyanúsították Gyárfás Tamás sportvezetőt, aki azonban tagadta bűnösségét.

Jozef Rohác augusztus 14-én beismerte a rendőrségen, hogy több mint két évtizede ő ölte meg Prisztás Józsefet.

Címlapról ajánljuk
Vészjósló ígéret Iránról: ez nem egynapos háború lesz

Vészjósló ígéret Iránról: ez nem egynapos háború lesz

Az amerikai hadsereg arra készül, hogy napokon keresztül fogják támadni az iráni célpontokat, a teheráni vezetés pedig pusztító választ ígér. Az összes amerikai támaszpontot és izraeli célpontokat is támadnak az iráni rakéták.

Orbán Viktor: ebben a vármegyében a cél nem a kétharmad, hanem a három harmad

Tizenegyedik állomására ért a kormánypártok háborúellenes gyűléssorozata, ezúttal Esztergomban gyűltek össze a DPK-sok. A miniszterelnök ismét beszédet mondott és kérdésekre válaszolt. Beszámolt arról is, hogyan tervezik megtörni Ukrajna olajblokádját, mennyi idő kellene a százhalombattai finomító más olajra való átállításához. Beszámolt arról is, hogy kiépült a magyar drónvédelmi rendszer.
inforadio
ARÉNA
2026.03.01. vasárnap, 18:00
Kis-Benedek József
biztonságpolitikai szakértő
Napelemesek, figyelem: olyan történt a szemünk láttára, amire még soha nem volt példa

Napelemesek, figyelem: olyan történt a szemünk láttára, amire még soha nem volt példa

Az év elején is folytatódott a magyarországi naperőmű kapacitás bővülése, ugyanakkor a naperőművek hazai történelmének valószínűleg leggyengébb januári kihasználtsági értékével indult 2026. Ezért, és mivel januárban a hideg miatt jóval több áram fogyott, mint egy évvel korábban, az itthon megtermelt napenergia részaránya a villamosenergia-felhasználásban a 2025 januári 4,4%-ról 2026 elejére 3,1%-ra csökkent, a kapacitásbővülés ellenére is. Egy műholdas adatokat és mesterséges intelligenciát használó elemzés már korábban előre jelezte, hogy régiónkban a sokéves átlagnál kisebb besugárzási és napenergia-termelési értékek valószínűsíthetőek az idei első hónapokban.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×