Infostart.hu
eur:
359.75
usd:
310.26
bux:
129825.73
2026. május 22. péntek Júlia, Rita
Megvan, mikor adhatják át a dél-budai szuperkórházat

Megvan, mikor adhatják át a dél-budai szuperkórházat

Akár 4-5 éven belül megnyílhat a Dobogóra tervezett dél-budai centrumkórház. A részletekről Bedros Róbert, a beruházás koordinálásával megbízott miniszterelnöki biztos beszélt az InfoRádiónak.

„Három centrumkórháznak kell létrejönnie a fővárosban” – mondta a miniszterelnöki biztos. A létesítmények közül kettő Pesten – az Egyesített Szent István és Szent László Kórház, illetve a Honvédkórház bázisán –, egy pedig teljesen új, zöldmezős beruházásként Dél-Budán épül. Utóbbi közel öt év múlva nyithatja meg kapuit – tette hozzá Bedros Róbert.

„A zöldmezős beruházás azt jelenti, hogy kompromisszumok nélkül tudunk kórházat építeni”

– emelte ki a miniszterelnöki biztos. Egyágyas szobákat alakítanának ki a felnőttellátásban, a – budai részen rendkívül rossz helyzetben lévő – gyermekellátást pedig jelentősen javítaná az új intézmény, ahol a szülő egy szobában aludhat beteg gyermekével.

Helikopterleszállót és saját mentőállomást is terveznek az építménybe, amely 1,2 millió lakos egészségügyi ellátásáért felel majd. A felnőtt részbe 1040 ágy kerül majd, és további 200-300 gyermek ápolására lesz alkalmas a szuperkórház. Az intézménynek saját nővérszállója lesz, illetve az ott dolgozók gyerekei részére 60 fős bölcsődét és ugyanekkora óvodát terveznek építeni – árulta el Bedros Róbert.

A miniszterelnöki biztos elmondása szerint szakemberek nagy részét a Szent Imre Kórházból érkező dolgozók teszik ki, a gyermekellátást pedig a Semmelweis Egyetem Gyermekklinikájával együttműködésben oldják meg. A kórházban nagy előadók és kisebb tantermek is lesznek, ahol a szakvizsgára készülő orvostanhallgatókat fogják képezni.

Néhány héten belül kiírják a tervpályázatot, majd szerződést kötnek a nyertessel. Bedros Róbert szerint terv 1,5-2 év alatt készül el; ezután rakják le az alapkövet, és kezdik meg az építkezést.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Üzemi baleset történt Tiszaújvárosban – egy kétgyermekes családapa vesztette életét

Üzemi baleset történt Tiszaújvárosban – egy kétgyermekes családapa vesztette életét

Sikerült eloltani a péntek délelőtti robbanás során keletkezett tüzet a Mol tiszaújvárosi üzemében. Egy kétgyermekes családapa vesztette életét, ketten súlyosan, négy könnyebben megsérültek. Veszélyes anyag nem került a levegőbe – hangzott el a helyszínen tartott péntek délutáni sajtótájékoztatón. Kapitány István szerint a balesetnek nincs kihatása az ország üzemanyagellátására, Hernádi Zsolt szerint a műanyaggyártás sincs veszélyben. A vizsgálat megkezdődött, a kormány is részt vesz benne és részletes tájékoztatást adnak róla.
inforadio
ARÉNA
2026.05.22. péntek, 18:00
Koren Balázs
a Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium matematikatanára, a Pro Suli szakmai vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×