eur:
394.65
usd:
369.66
bux:
65705.12
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma
A legtöbben az életérzés miatt állnak mentőnek

A legtöbben az életérzés miatt állnak mentőnek

Az Országos Mentőszolgálat főigazgatója szerint az elmúlt években állomásaik felét felújították, plusz 30 új is épült. Csató Gábor az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: egy éven belül európai szinten is alacsony lesz kocsijaik átlagéletkora.

Az Országos Mentőszolgálat főigazgatója emlékeztetett arra, hogy tavalyi kinevezését követően 193 mentőautót vásároltak kormányzati forrásból. Ebből most 130 fut. Csató Gábor az InfoRádióban azt mondta: idén 117 új kocsi megvételére van lehetőség, és ebből vélhetően több csak jövőre érkezik meg.

„Akkor el fogjuk azt érni, hogy az utakon futó autóink, amelyek az aktív mentésben részt vesznek, azoknak 5,8 év lesz az átlagéletkoruk” – tájékoztatott az OMSZ vezetője. Ez – akár a visegrádi országokat, akár az európai trendeket nézve – egyedülálló gépjárműflottát jelent.

A főigazgató hangsúlyozta,

minden egységük felszereltsége megfelel a hatályos jogszabályoknak.

Az autókban található nagy értékű eszközöket 1,3 milliárd forintért lecserélik, sőt idén további 1,9 milliárd forintot biztosít a kormányzat az eszközpark cseréjére.

A szolgálatnak jelenleg 254 mentőállomása van. A főigazgató szerint az elmúlt években ezeknek a felét felújították, plusz 30 új is épült. Csató Gábor a sajtóhíreket cáfolva azt mondta: senkit nem köteleztek arra, hogy munkaidejük után ott maradjanak, és adott esetben kifessék a munkahelyüket. Mint mondta, vannak olyan kollégák, akik eredeti szakmája festőmázoló, és a bajtársak önként vállalják, hogy közösségi időtöltésként kifestik a helyiségeket.

„Soha nem kértük ezt, és nem is fogom kérni”

– hangsúlyozta az OMSZ vezetője. De valóban törekednek arra, hogy minden mentőállomás előbb-utóbb megújuljon. Bár ők is igyekeznek szakembereket keresni, de arra nincs pénz, hogy festőt alkalmazzanak. Arra is van példa, hogy külső piaci szereplők fogadnak örökbe és újítanak fel állomásokat. 

Az Országos Mentőszolgálat vezetője úgy látja, hogy idén nem a saját költségvetésükből, hanem más, külső forrásból 21 mentőállomás felújításához vagy újjáépítéséhez tudnak hozzákezdeni.

Fluktuáció

A szervezet főigazgatója szerint többen jönnek, mint elmennek az Országos Mentőszolgálattól. Csató Gábor arról is beszélt, hogy kevés embert veszítenek el a kudarcok vagy a kiégések miatt. Megvan már az a kiszámíthatóság, ami adott esetben a bajtársakat náluk tartja – tette hozzá. Csató Gábor úgy látja,

elindult egy szervezeti kultúraváltás, -építés.

A közép-magyarországi régióban 2017 második félévében 122 ember érkezett az mentőszolgálathoz, és körülbelül 100 ember távozott onnan – tájékoztatott. Utóbbiba beletartozik, ha valaki nyugdíjba megy, elhalálozik, egészségkárosodás szenved vagy családi tragédia miatt távozik a szervezet kötelékéből. 

Az OMSZ főigazgatója úgy véli,

új kollégáik a mentőknél tapasztalható életérzésért jönnek hozzájuk.

„Egy szirénázó mentőautóban kiérkezek egy helyszínre, és ott én tudom a legmagasabb segítséget nyújtani, és akár az életét is meg tudom menteni ott egy illetőnek. Ezek azok az érzések, amiért tényleg ez egy hivatás, és nem pedig egy munkahely” – fogalmazott.  

Csató Gábor az Arénában arról is beszélt, kevés embert veszítenek el a kudarcok vagy a kiégések miatt. Van egy, az ország minden pontján, a nap 24 órájában elérhető pszichológuscsoportjuk, melyhez szükség esetén fordulhatnak a kollégák.

A mentőszolgálattól távozók – képzettségüknek megfelelően – leginkább kórházakba tudtak elmenni, vagy teljesen más területen kerestek magunkan új munkát.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Magosz: újabb aszály fenyeget, azonnali megoldás kell

Tartósan vízhiányos időszak kihirdetését kezdeményezte a Belügyminisztériumnál a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége. Aszály ugyan még nincs, de az Alföldön március közepe óta kritikus a csapadékhiány – mondta az InfoRádióban Cseh Tibor András Magosz-főtitkár.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.18. csütörtök, 18:00
Dobrev Klára
árnyék-miniszterelnök, a DK-MSZP-Párbeszéd EP listavezetője
Ezeket az autókat veszik most a leginkább Európában

Ezeket az autókat veszik most a leginkább Európában

Bár az év első két hónapja jól indult az európai autópiacon, a március belerondított a növekvő szériába, hiszen az évben először regisztráltak csökkenést az EU-ban - derült ki az ACEA legfrissebb autópiaci statisztikáiból. Bár a nagy autópiacok kivétel nélkül visszaestek, Magyarországon az eladások márciusban is jelentősen tudtak bővülni, elsősorban az elektromos autó támogatási programnak köszönhetően, amely megdobta a teljesen elektromos és hibrid járművek értékesítési számait. Eközben EU-s szinten továbbra is azt látjuk, hogy a benzines és a dízeles autókat veszik a leginkább, de egyre inkább törnek előre a hibridek.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×