eur:
413.48
usd:
396.47
bux:
78741.84
2024. december 22. vasárnap Zénó

Újabb részletek a magyar honvédségi repülővásárlásról

Két A319-es Airbust vásárol a Magyar Honvédség - jelentette be a honvédelmi miniszter szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón. Simicskó István hozzátette: a gépek a honvédség hadrendjébe kerülnek.

A honvédség nem kormánygépeket vásárol - szögezte le a politikus, aki elmondta, hogy a repülők beszerzése előtt egy munkacsoport megvizsgálta, milyen módon fejlesztik hadseregük légi szállító képességét más országok.

A két Airbus néhány héten belül megérkezik. A tervek szerint tavasszal már ezekkel utazik az afganisztáni váltás.

Az A319-es gépek újonnan 70-80 millió euróba kerülnek, a két 8-9 éves gépet ennek kevesebb mint feléért vették

- mondta Simicskó István.

Simicskó István kifejtette: céljuk a Magyar Honvédség folyamatos, ütemezett fejlesztése, ennek érdekében állították össze a Zrínyi 2026 honvédelmi és haderőfejlesztési programot. Ennek első eleme, amely a katonák megbecsülését, egyéni felszerelésének modernizálását érinti, már megkezdődött. A következő lépés a Magyar Honvédség légi szállítási képességének kialakítása. Ennek szükségességében az ellenzékkel is "egyetértés mutatkozik" - mondta.

A miniszter kiemelte: a Magyar Honvédség 14 országban lát el missziós feladatot, így a katonák szállítását, kimenekítését, adott esetben a magyar állampolgárok kimentését válságövezetből is biztosítani kell. A repülőgépek beszerzésével megszűnik az a "méltatlan és szégyenteljes helyzet", hogy Magyarország másoknak van kiszolgáltatva - szögezte le.

Új szállítógépek is jönnek

Simicskó István közölte: az An-26-os gépek 40-45 évesek, le kell váltani őket, ezért tendert írnak ki új szállítógépek beszerzésére.

A következő időszakban a honvédség légiszállítási-képességét tekintve "érdemi változások" lesznek - mondta a honvédelmi miniszter.

Benkő Tibor vezérkari főnök felidézte, hogy többször került kiszolgáltatott helyzetbe a Magyar Honvédség a megfelelő légi kapacitás hiánya miatt, például Irakban, amikor a polgári légiforgalmat letiltották.

Idén 55 alkalommal kellett repülőgépet bérelni a honvédségnek. Tavaly és idén pedig többször kellett műveleti területről sürgősséggel hazaszállítani katonákat - tette hozzá.

Kiképzés és pilótaképzés

A vezérkari főnök szerint a Magyar Honvédség "történelmi pillanatokat" él meg. Közölte: amióta - mintegy 43 éve - katona, nem volt olyan jellegű fejlesztés, mint a Zrínyi 2026 program "repülőképességi elemei".

Benkő Tibor azt mondta: a két Airbust kedvező ár-érték arányban sikerült beszerezni.

A beszerzési összeg nemcsak a gépeket, hanem a hajózó állomány és a technikai személyzet kiképzését, felkészítését és a kecskeméti repülőtér üzemeltetési feltételeinek megteremtését is fedezi - közölte.

A vezérkari főnök elmondta: az Airbusok különböző katonai feladatok ellátására alkalmas csapatszállító repülőgépek. Elsősorban a személyi állomány és egyéni felszereléseik szállítására szolgálnak, de arra is alkalmasak, hogy műveleti területről, illetve katasztrófa sújtotta helyekről sérülteket, betegeket mentsenek ki - mondta Benkő Tibor.

Kiemelte: a stratégiai légiszállító-képesség megteremtésének minden technikai, logisztikai és személyi feltételét magyar bázison teremtik meg.

Ennek része a magyarországi pilótaképzés, amely magába foglalja az alap katonai pilóták, a Gripen harcászati pilóták és a helikopter-vezetők képzését is.

Címlapról ajánljuk
VOSZ: a munkaerőpiaci helyzet javulása a nyugdíjas munkavállalóknak köszönhető

VOSZ: a munkaerőpiaci helyzet javulása a nyugdíjas munkavállalóknak köszönhető

Az elmúlt években a munkaerő-piaci aktivitást jelentős részben növelte a nyugdíjasok visszafoglalkoztatása, évente ugyanis körülbelül 15 ezer olyan friss nyugdíjas van, aki az ellátása mellett tovább dolgozik – mondta az InfoRádióban a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének elnökhelyettese. A VOSZ támogatja azt, hogy minél többen – erejüktől függően – akár csak heti két napban dolgozzanak nyugdíj mellett.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.12.22. vasárnap, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet programigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×