eur:
387.63
usd:
359.95
bux:
69201.95
2024. május 10. péntek Ármin, Pálma

Lesgóllal egyenlített a Barcelona?

Nehezen nyugszanak bele az Arsenal vezetői és játékosai a labdarúgó Bajnokok Ligája-döntő végeredményébe. A londoni együttes a 18. perctől emberhátrányban küzdött, majd vezetést szerzett, de a katalán gárda a második félidőben fordítani tudott, és 2-1-gyel elhódította a legrangosabb európai kupatrófeát.

Samuel Eto'o szerint az FC Liverpool tavalyi feltámadása adott erőt a Barcelonának ahhoz, hogy fordítson az Arsenal ellen apárizsi döntőben.

"Azok után, ami a tavalyi döntőben történt, tudtuk, nincs okunk feladni a küzdelmet. A szünetben a Vörösök egy évvel korábbi szellemiségét, mentalitását próbáltuk magunkévá tenni" - mondta a katalánok egyenlítő találatát szerző kameruni klasszis, utalva arra, hogy egy éve a Liverpool 0-3-ról egyenlített a Milan ellen, majd tizenegyesekkel elhódította kupát.

Az Ágyúsok részéről elégedetlenségének adott hangot Arsene Wenger vezetőedző, de nem a játékosai, hanem a bíró teljesítményét kritizálta.

"Nagyon dühös vagyok, mert az első Barcelona-gólt les előzte meg. Játékosaim hősök voltak ma este, de nem nyerték el méltó jutalmukat. A futball kegyetlen" - mondta a francia mester, aki hozzátette, "nem a jobbik csapat nyert".

Wenger azt is megjegyezte, hogy mindenki Ronaldinhóról beszél, de szerinte az este messze legjobb produkcióját a Barcelona mindkét gólját előkészítő svéd Henrik Larsson nyújtotta, aki ezen a mérkőzésen búcsúzott el a katalán együttestől.

Wenger úgy véli, csapatának nagy kihívás volt tíz emberrel a tizenegy ellen küzdeni, de a meccs képét mégsem a kiállítás, hanem az egyenlítés változtatta meg.

A londoniak csapatkapitánya, Thierry Henry hasonlóképpen indulatos volt:

"Az egyenlítő gól lesről esett, de a bírónak még több más ítélete sem volt helyes. Oroszlánokként harcoltunk, és így emelt fővel jöhettünk le a pályáról, ugyanakkor az emberek csak arra fognak emlékezni, hogy a Barcelona nyert, mi pedig veszítettünk" - mondta a gólpasszt jegyző francia csatár.

Frank Rijkaard, a katalánok szakvezetője egyetértett kollégájával abban, hogy döntő fontosságú volt az egyenlítő találat.

"Nem volt könnyű nyerni, de engem ez egy cseppet sem lepett meg, hiszen a meccs előtt is mondtam, a döntőnek nincs esélyese. Az Arsenal nagyon jól kezdett, a kiállítás pedig drámaian befolyásolta a találkozó alakulását, azonban riválisunk csak az egyenlítés után tört meg" - értékelt a holland szakember.

A párizsi finálé is tartogatott érdekességeket. Ilyen például az, hogy Jens Lehmann, az Arsenal német kapusa a BEK-, illetve BL-döntők történetének első játékosa, aki a kiállítás sorsára jutott, vagy az, hogy az angol alakulatnak ezúttal szakadt meg egy remek sorozata: 995 perc elteltével kapott gólt újra a BL-ben, ez pedig rekordnak számít.

Eto'o egyenlítő találata előtt ugyanis, legutóbb tavaly szeptember 27-én, a csoportkör második fordulójában Markus Rosenberg (Ajax) vette be az angol gárda kapuját a találkozó 71. percében.

A nemzetek közötti versengésben a Barcelona diadalával a spanyolok kerültek az élre 11 elsőséggel, őket az angolok és az olaszok egyaránt tíz sikerrel követik. Rijkaard pedig Miguel Munoz, Johan Cruyff, Giovanni Trapattoni és Carlo Ancelotti után az ötödik olyan ember, aki játékosként és edzőként is megnyerte a legrangosabb európai kupasorozatot.

Honfitársa, Cruyff trénerként éppen a Barcelonát segítette győzelemhez 1992-ben.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.10. péntek, 18:00
Such György a Magyar Jégkorong Szövetség elnöke
Erdély Csanád a magyar jégkorong-válogatott csapatkapitánya
Megindulhatott az offenzíva Ukrajna második legnagyobb városa ellen, felpörgött az orosz hadigépezet – Híreink az orosz–ukrán háborúról pénteken

Megindulhatott az offenzíva Ukrajna második legnagyobb városa ellen, felpörgött az orosz hadigépezet – Híreink az orosz–ukrán háborúról pénteken

Pénteken arról érkeznek jelentések, hogy az orosz erők átlépték a határt Harkiv megyénél, és Ukrajna második legnépesebb városa, Harkiv felé tartanak. Ukrajna régóta számít egy ilyen támadásra, az utóbbi időben Oroszország egyre hevesebben ágyúzta a várost. Ukrán drónok csaptak le a Kalugai területen, egy olajfinomítóban tűz ütött ki. Orosz közlések szerint Moszkvától délre, valamint a Brjanszki és a Belgorodi területen is ukrán drónokat lőtt le a légvédelem. A brit védelmi minisztérium hírszerzési jelentése szerint márciusról áprilisra jelentősen növekedett az orosz támadások száma Kelet-Ukrajnában, Csasziv Jarnál 200 százalékos növekedés volt. Csütörtökön megtartották Moszkvában a Győzelem napi katonai parádét, amely ezúttal is szerényre sikeredett. Vlagyimir Putyin Mihail Misusztyin eddigi kormányfőt javasolja továbbra is miniszterelnöknek.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×