eur:
388.42
usd:
360.88
bux:
68730.96
2024. május 7. kedd Gizella

Értékes győzelem: 24 óra alatt tízmillió dollárt szerzett Hillary Clinton

Az elnökjelölti reményeit életben tartó pennsylvaniai győzelme után 24 óra alatt tízmillió dollárnyi támogatást szerzett Hillary Clinton. A New York-i szenátor 80 ezer új támogatót donort állított maga mögé.

A tízmillió dollár százezer donortól érkezett - jelentette be Clinton kampányának szóvivője, Mo Elleithee.

A volt first ladynek a legjobbkor jött a támogatás, hiszen jóval kevesebb pénze gyűlt össze, mint legfőbb riválisának, Barack Obamának. Pennsylvaniában pedig annak ellenére sikerült két számjegyű győzelmet szereznie, hogy Obama nem sajnálta a pénzt az állam megnyerésére: több mint 11 millió dollárt költött tízezer televíziós reklámspotra.

Clintonnak a jelentések szerint mindössze 9 millió dollárja maradt készpénzben március végére, és addigra már tízmillió dolláros kölcsönt kényszerült felvenni kampányára. Obamának viszont április elejére még mindig 40 millió dollár készpénze maradt a kampányra.

Clinton támogatói köre kisebb Omabáénál, aki 1,3 millió donorra számíthat. A szenátor asszony támogatóinak többsége viszont kifizette a törvény által engedélyezett maximum 2300 dollárt kampány hozzájárulásként.

Clintonnak ráadásul sokat kell költenie Indianában és Észak-Karolinában is; mindkét államban május 6-án tartják az előválasztást, és mindkét helyen Obama az esélyes.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.07. kedd, 18:00
Resperger István ezredes
a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×