eur:
388.27
usd:
360.66
bux:
68635.75
2024. május 7. kedd Gizella

Egy nyitrai bőrfejű támadta meg Malina Hedviget?

Fordulat állhat be Malina Hedvig ügyében: a nyitrai diáklányt valóban megtámadták - mondta el kedden este az egyik szlovák televízióban egy férfi, aki részleteket is elárult az állítólagos támadóról.

A TA3 szlovák hírtelevíziónak egy nyitrai férfi azt mondta: ismeri az egyik támadó családját, és az elkövető azonos azzal, akinek a fantomképét a szlovák rendőrség annak idején közzétette.

Az interjú során a férfi végig háttal állt a kamerának, arcát eltakarta. Vallomását azzal indokolta, hogy nem tud tovább hallgatni.

A tanú közölte: ő az egyik családtagtól értesült arról, hogy a férfi otthon beismerte a bűncselekményt.

Az állítólagos támadó egy nyitrai bőrfejű csoport tagja, munkanélküli, és a támadás idején a bűncselekmény helyszínének közelében lakott.

A tanú hangsúlyozta: azért töri meg a hallgatását, mert zavarja, hogy egy ártatlan lány végül még maga fizessen rá a saját sérelmére, ráadásul büntetőjogilag is felelősségre vonják.

A hírtelevízió megszólaltatta Ján Packa országos rendőrfőkapitányt is, aki két héttel a tavalyi támadás után Robert Kalinák belügyminiszterrel együtt sajtóértekezleten bejelentette, hogy megszüntették a büntetőeljárást, mivel bebizonyosodott, hogy ez a bűncselekmény nem történt meg.

A főkapitány a nyitrai férfi nyilatkozatának ismeretében azt mondta: ha a megszólaló biztos a dolgában, akkor jelentkezzen, tegyen tanúvallomást a rendőrségen, és természetesen azonnal megvizsgálják annak hitelességét.

Megszólalt az állítólagos támadó anyja is, aki azt mondta, hogy a fiának semmi köze sincs az ügyhöz, mivel tanúsítani tudja, hogy a támadás idején otthon aludt, vagyis van alibije.

Malina Hedvig ügyvédje a tanú azonnali rendőrségi kihallgatását követeli.

A lány korábban azt mondta: két bőrfejű azért verte meg, mert magyarul beszélt, de a rendőrség mindvégig azzal érvelt, hogy a történetet csak kitalálta.

Mailna Hedvig ellen hamis tanúvallomás és a hatóság félrevezetésének gyanúja miatt vádindítvány készült, a szlovák törvények szerint akár öt év szabadságvesztésre is ítélhetik.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.07. kedd, 18:00
Resperger István ezredes
a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Folytatódik az emelkedés a tőzsdéken

Folytatódik az emelkedés a tőzsdéken

Gazdasági adatok tekintetében ma Németországban érkeznek fontos számok az ipar kilátásaival kapcsolatban, ezen kívül érkezik még európai kiskereskedelmi adat is, illetve a hazai kiskereskedelmi adatokat is ma közlik. Tegnap kimondottan jó hangulatban zajlott a kereskedés a tőzsdéken, nagyot tudott a hazai piacon ralizni az OTP. Ami a mai napot illeti, egyelőre ktiart a tegnapi optimizmus a piacokon, a vezető európai részvényindexeknél kisebb emelkedést láthatunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×