Infostart.hu
eur:
363.55
usd:
313.44
bux:
152518.27
2026. szeptember 12. szombat Mária

Már a kiképzés helyszínén a magyar űrhajósok

Megkezdődik az Ax-4 legénysége, köztük Kapu Tibor magyar űrhajós kiképzése Houstonban.

Megérkezett Houstonba hétfőre az Axiom Space Ax-4 küldetésének teljes legénysége - köztük Kapu Tibor magyar űrhajós -, hogy megkezdjék kiképzésüket - közölte a houstoni központú cég hétfőn a honlapján.

Az Axiom Space hétfőn hivatalosan is bejelentette, hogy Magyarországgal, Lengyelországgal - az Európai Űrügynökség (ESA) támogatásával - és Indiával partnerségben a három nemzet egy-egy űrhajósát küldi fel a Nemzetközi Űrállomásra következő küldetése, az Axiom Mission 4 (Ax-4) keretében.

A küldetés amerikai parancsnoka, Peggy Whitson mellett Kapu Tibor és a lengyel Slawosz Uznanski küldetésspecialisták, valamint az indiai Shubhanshu Shukla pilóta lesz a legénység tagja.

A közleményben ugyanakkor megjegyzik, hogy a legénység kijelölt tagjai még a Nemzetközi Űrállomás működtetésében résztvevő nemzetközi partnerekből álló testület (Multilateral Crew Operations Panel) hivatalos jóváhagyására várnak.

"Ez a küldetés kitágítja a látóhatárt az ambiciózus tudományos, technológiai és gazdasági célokat kitűző nemzetek számára" - hangsúlyozzák a közleményben, amely szerint az Ax-4 küldetés nagy hangsúlyt helyez a tudományos kutatásra, a technológiatesztelésre és az űr kereskedelmi célú használatára. A küldetés célja az együttműködés elősegítése a tudás, a források és a lehetőségek megosztásán keresztül a résztvevő partnerekkel, amelyek így megszilárdíthatják vezető szerepüket a növekvő űrközösségben - teszik hozzá.

Az Ax-4 küldetésének legénysége az Axiom Space vállalattal kötött megállapodások nyomán állt össze. A közlemény szerint a magyar kormánnyal 2022 júliusában írtak alá egyetértési nyilatkozatot és 2023 szeptemberében egy keretszerződést a magyar űrhajós feljuttatásáról.

Az Ax-4 Floridából indul majd a világűrbe a SpaceX Falcon-9 indítórakétáján, a Dragon űrhajóegység fedélzetén, és a várakozások szerint 14 napot tölt majd a Nemzetközi Űrállomáson. A lehetséges indulás időpontját egyelőre nem közölték.

A HUNOR - Magyar Űrhajós Program Facebook-oldala szerint Kapu Tibor és a magyar tartalékűrhajós, Cserényi Gyula már a múlt héten megérkezett Houstonba.

Címlapról ajánljuk

Magyar Péter aggódik: „Ruff Bálint is kezd rákapni az országjárásra”

Jó úton vagyunk afelé, hogy megfogjuk egymás kezét – jelentette ki Magyar Péter miniszterelnök, a Tisza Párt elnöke őszi országjárásának első állomásán szombaton Veszprémben.
inforadio
ARÉNA
2026.09.14. hétfő, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×