Infostart.hu
eur:
362.34
usd:
311.6
bux:
0
2026. szeptember 4. péntek Rozália
Világméretű halálos járvány fenyeget

Világméretű halálos járvány fenyeget

Bármikor kitörhet egy halálos világjárvány, amely akár 100 millió áldozatot is követelhet - figyelmeztetett az Egészségügyi Világszervezet igazgatója a Dubajban rendezett csúcstalálkozón.

A világ sérülékeny – szögezte le előadásában a WHO igazgatója. Teodros Adhanom hozzátette, hogy a milliók életét követelő járvány nem valami jövőbeli rémálom forgatókönyve, bármikor megtörténhet, mint ahogy a múltban is megtörtént, például a mindössze száz évvel ezelőtti spanyolnáthajárvány idején.

Az igazgató szerint az emberiség képes lenne megmenteni magát egy újabb nagy járványtól, nem a tudás hiánya, hanem az apátia akadályozza meg ebben. Hiába érhetők el egészségügyi szolgáltatások a világ összes országában, három és fél milliárd ember még mindig nem részesül megfelelő ellátásban, és közel százmillióan mélyszegénységben élnek, nem tudják megfizetni az egészségügyi ellátást.

Kulcsár Andrea, az Egyesített Szent István és Szent László Kórház főorvosa, védőoltás-szaktanácsadó az InfoRádió Aréna című műsorában korábban szintén felhívta a figyelmet, hogy a járványok, kórokozók sakkban tartásához folyamatos készenlétre és az átoltottság magasan tartására van szükség.

"A határok nyitottak, nem szabad azt hinni, hogy mindennel szemben védettek vagyunk. Egyedül a feketehimlő az, amit kitöröltünk a világból. Jó példák erre a gennyes agyhártyagyulladás kórokozói, mert földrajzilag eltérők, bárhonnan be lehet hurcolni egy másik változatot" - mondta a főorvos.

A WHO igazgatója előadásban úgy fogalmazott: a megfigyelés a világ egyik legfontosabb védelmi formája, amelyet az egyes közegészségügyi ügynökségek kínálnak, de ezek az ügynökségek az általuk kiszolgált kormányok pénzére támaszkodnak.

Teodros Adhanom példaként említette az Egyesült Államokat, ahol az influenzaszezon rekord szintű megbetegedést hozott idén, mégis az egyik hatóság, a Betegségmegelőzési Központ nemrégiben bejelentette, hogy a járványmegelőzési programokra szánt finanszírozást 80 százalékkal csökkenti. Az igazgató leszögezte, az erős egészségügyi rendszerek elengedhetetlenek az erős gazdaságok számára.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakértő: nem a gazdagok újabb bevételi forrása az Airbnb

Szakértő: nem a gazdagok újabb bevételi forrása az Airbnb

Budapesten a rövidtávú lakáskiadású hirdetések egyharmada lehet illegális – derül ki a GuestGuru elemzése alapján. A vállalat értékesítési vezetője, Antos Péter az InfoRádióban elmondta, a szigorításokat elsősorban nem az illegális lakáshirdetők, hanem a családok és a kisvállalkozók szenvedik meg.

Nyeste Orsolya és Madár István óvatosan optimista az euró bevezetését illetően

2032-re lehet olyan gazdasági helyzetben az ország, hogy be lehessen vezetni az eurót. A feladat megcsinálható, kérdés, hogy a politikai elit kész-e rá – vélekedett az InfoRádió Aréna című műsorában Nyeste Orsolya, az Erste Bank és Madár István, a Portfolio vezető elemzője.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×