eur:
394.35
usd:
371.6
bux:
67407.86
2024. április 16. kedd Csongor

Nem ehettek embert a "terror madarak"

A korábbi feltételezésekkel szemben az ember soha nem találkozott a "terror madárként" is ismert Titanis wallerivel, mivel a hatalmas ragadozó már régen kihalt, amikor az emberek Észak-Amerika földjére léptek.

A tudósok sokáig azt hitték, hogy a Titanis walleri mindössze 10 ezer évvel ezelőtt pusztult ki, ami azt jelentette volna, hogy vadászhatott az emberre is, vagy épp az ember rá. Most azonban amerikai tudósok azt állapították meg, hogy a faj kétmillió évvel ezelőtt tűnt el.

A kutatók floridai és texasi kövületeket tanulmányozva jutottak erre az eredményre, ami azt jelenti, hogy ez a faj is a pleisztocén időszak végén bekövetkezett tömeges kipusztulásnak esett áldozatul.

A Titanis walleri a "terror madarak" családjának legnagyobb faja volt: 2 méter magas és 150 kilogramm. A hatalmas, erős csőrrel rendelkező, röpképtelen állat a maga idejében Dél- és Észak-Amerika csúcsragadozója volt.

Tudott úszni?

A texasi lelet még egy meglepetéssel szolgált. A szakértők korábban úgy vélték, hogy a madár 3,5 millió éve érkezett Észak-Amerikába, miután Amerika két része összekapcsolódott a Panamai-földhíddal.

A texasi kövület azonban jóval idősebb ennél, ezért a tudósok szerint a Titanis walleri már 5 millió éve megérkezett Dél-Amerikából. Ez komoly fejtörést okoz a kutatóknak, akik csak találgatnak, hogyan volt erre képes a röpképtelen faj.

A legvalószínűbbnek azt tartják, hogy az Amerika két része között akkoriban létező kis vulkanikus szigetek közötti tengeren úszott keresztül, de elképzelhető, hogy valamilyen természetes tutajon jutott át.

Címlapról ajánljuk
Egeresi Zoltán az Arénában: súlyos üzenetet kapott Erdogan, de a hatalma nincs veszélyben

Egeresi Zoltán az Arénában: súlyos üzenetet kapott Erdogan, de a hatalma nincs veszélyben

Recep Tayyip Erdogannak ez lehet az utolsó ciklusa államfőként, hiszen a török alkotmány szerint nem indulhat több alkalommal a pozícióért. 2028-tól valóban új elnöke lesz Törökországnak? Erről, valamint a március 31-i önkormányzati választások jelentőségéről is beszélt Egeresi Zoltán Törökország-kutató, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem munkatársa az InfoRádió Aréna című műsorában.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.16. kedd, 18:00
Kaiser Ferenc
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×