Infostart.hu
eur:
355.55
usd:
311.45
bux:
139892.19
2026. július 1. szerda Annamária, Tihamér

Már a fáraók is fogyaszthattak cannabis-t

Brit és egyiptomi tudósok közösen dolgoznak annak feltárásán, hogy milyen gyógyszereket használtak az ókori Egyiptomban, és honnan származtak a gyógyító eljárások.

A manchesteri egyetem kutatói a Sínai-félszigetre utaztak, hogy összehasonlítsák az ott élő beduin törzsek által használt gyógynövényeket azokkal, amelyeket ókori egyiptomi sírokban találtak.

Az egyik résztvevő, Ryan Metcalf elmondta: az ókori egyiptomiak gyógyászata kifejezetten fejlettnek számított a maga idejében, és sok olyan gyógynövényt használtak, amelyet ma is alkalmaznak az orvosok.

"Nagyon sokat tudtak a gyógynövényekről, és valószínűleg ismerték a cannabis fájdalomcsillapító hatását is" - tette hozzá.

Az egyiptomiak bevett eljárásai közé tartozott a fűzfa kérgének rágcsálása, amely az aszpirinhoz hasonlóan csillapítja a fájdalmat, és mézzel kezelték a nyílt sebeket, annak ugyanis baktériumölő hatása van.

A kutatók úgy vélik, hogy a kiterjedt külkereskedelmi kapcsolatokkal rendelkező egyiptomiak távoli országok gyógynövényeit és eljárásait is átvették.

Címlapról ajánljuk

Ürge-Vorsatz Diána: máshogy kellene használni a klímaberendezéseket

Csak a fák aktív légkondicionáló működésére, illetve a lakásokra, irodákra szerelt légkondicionáló berendezések használatának visszafogására van szükség Ürge-Vorsatz Diána klímakutató szerint. A Közép-európai Egyetem professzora, az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testületének alelnöke az InfoRádióban azt mondta: eddig tudott légkondi nélkül alkalmazkodni az európai társadalom, most már változtatni kell.
inforadio
ARÉNA
2026.07.01. szerda, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×