Infostart.hu
eur:
353.85
usd:
308.87
bux:
0
2026. július 3. péntek Kornél, Soma

Végrehajtották a világ első női dupla kézátültetését

Egy spanyol nő lett az első, aki egyszerre két új kezet is kapott. A 47 éves nő, aki egy húsz évvel ezelőtti laboratóriumi robbanásban veszítette el mindkét kezét, elégedett az eredménnyel.

"Csodálatosak az új kezeim" - mondta az egyszerűen csak Albaként megnevezett nő, aki orvosai szerint jól halad a felépülés útján a 10 órás úttörő műtét után.

Alba egy balesetet szenvedett agyhalott nő kezeit kapta meg november 30-án. A végtagokat a könyök fölött távolították el a donorról, és lefagyasztva szállították a valenciai La Fe kórházba, kevesebb, mint öt óra alatt.

A sebészek a csontokat fémlemezkékkel és csavarokkal erősítették össze, majd mikrosebészeti eljárással összekötötték az idegeket, az artériákat és a vénákat.

Pedro Cavadas vezető sebész azt mondta: reméli, hogy Alba új kezeibe hat héten belül visszatér az érzékelés, és valamennyire képes lesz mozgatni is őket.

A BBC írása szerint férfiakon már hat alkalommal hajtottak végre kettős kézátültetést, az első, aki egyszerre két új kezet kapott, egy 33 éves francia férfi volt 2000-ben.

Címlapról ajánljuk
Rengeteg vizet pazarolunk – ezekre kellene figyelnünk, főleg hőség idején

Rengeteg vizet pazarolunk – ezekre kellene figyelnünk, főleg hőség idején

Hőhullámok idején több mint 50 százalékkal, akár 150 liter fölé is nőhet egy emberre vetítve a napi vízfogyasztás, ezért ezekben az időszakokban szükség van a takarékos vízfogyasztási megoldások alkalmazására. Kugler Gyula, a Magyar Hidrológiai Társaság alelnöke az InfoRádióban egyebek mellett arról beszélt, mire kellene jobban odafigyelnünk, milyen praktikákkal lehet spórolni és a szürkevíz hasznosításának előnyeire is kitért.

Húsbavágó kormányhatározatok kerültek nyilvánosságra

A Magyar Közlönyben megjelent a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) működésének átvilágításáról és felülvizsgálatáról szóló kormányhatározat, valamint a kormányhatározat az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének teljes körű feltárásáról és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltáráról szóló új szabályozás végrehajtásával kapcsolatos intézkedésekről.
Jó a hangulat, egyre magasabbra emelkednek a részvénypiacok

Jó a hangulat, egyre magasabbra emelkednek a részvénypiacok

Alapvetően jó a hangulat a világ tőzsdéin, több fontos részvényindex is történelmi csúcs közelében áll, azonban a technológiai szektor és a mesterséges intelligencia sztorik továbbra is nyomás alatt vannak. Ma reggel az ázsiai tőzsdék emelkedtek, mivel enyhültek a geopolitikai feszültségek, és egyre több befektető bízik abban, hogy a lassuló amerikai munkaerőpiac még idén kamatcsökkentésre ösztönözheti a Fedet. Az európai részvénypiacokon folytatódhat ma az emelkedés, az USA-ban viszont a függetlenség napja miatt nem lesz ma kereskedés.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×