Infostart.hu
eur:
363.8
usd:
318.89
bux:
143601.91
2026. július 22. szerda Magdolna
A brit Samuel Curry a budapesti öttusa világbajnokság férfi egyéni versenyének döntőjében, a lovaglás versenyszámban a Kincsem Parkban 2019. szeptember 7-én.
Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Megpecsételődött a lovaglás sorsa az öttusában

A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) elutasította a Dán Öttusa Szövetség fellebbezését, amit a nemzetközi sportági szövetség (UIPM) azon határozata ellen nyújtott be, mellyel kivette a versenyszámok közül a lovaglást.

A UIPM végrehajtó bizottsága tavaly novemberben közölte, hogy a 2024-es játékok után a lovaglás már nem lesz része a sportágnak, majd a közgyűlés - a nemzetközi tiltakozás ellenére - helyben hagyta azt. A dánok februárban fordultak a CAS-hoz és kérték a döntés érvénytelenítését, mivel szerintük a végrehajtó bizottságnak nem volt joga ilyen határozatot hozni, megszegte a UIPM alapszabályát és megsértette az etikai kódexet.

"Valamennyi bizonyíték áttanulmányozását követően a CAS elutasította a fellebbezést, és a megtámadott határozat érvényességét megerősítette" - írta a lausanne-i székhelyű bíróság csütörtökön közzétett ítéletében.

A UIPM novemberben azzal indokolta a szám kivételét, hogy az addigi formájában bizonytalan az öttusa helye az ötkarikás programban. A NOB végrehajtó bizottsága decemberben bejelentette, hogy - a súlyemelés és az ökölvívás mellett - az öttusa nem szerepel a 2028-as Los Angeles-i olimpia előzetes programjában, ugyanakkor bizonyos feltételek teljesülése esetén még bekerülhet. A testület közgyűlése februárban hasonlóan foglalt állást.

A UIPM májusban tudatta, hogy az akadályverseny tesztelése kezdődik meg annak a folyamatnak a részeként, melynek végén a párizsi olimpia után a lovaglást új számmal váltják fel. A világszövetségnek ez év végéig kell véglegesítenie javaslatát az új formátumra vonatkozóan, illetve addig kell megjelölnie, hogy melyik sportág kerül be a lovaglás helyére. Emellett jelentős költségcsökkentést kell felmutatnia és bizonyítania azt, hogy a sportág biztonságos, mindenkinek hozzáférhető és vonzó a fiatalok, illetve a nagyközönség számára.

A UIPM közgyűlése a tesztelési időszak után, novemberben foglal véglegesen állást. Az ötkarikás programba - kedvező NOB-döntés esetén - jövőre kerülhet vissza a sportág.

A lövészetből, úszásból, vívásból, futásból és lovaglásból álló öttusa 1912 óta szerepel az ötkarikás játékok műsorában. A lebonyolítási rend sokszor változott az évek folyamán - egyre rövidebb lett a program, a lövészetet és a futást jelenleg kombinálva rendezik, a legújabb verzió szerint pedig kieséses rendszerben, másfél-két órás blokkokban zajlanak a versenyek -, de a sportágak sosem cserélődtek. A magyarok eddig kilenc arany-, nyolc ezüst- és hat bronzérmet nyertek ebben a sortágban olimpiákon.

Címlapról ajánljuk
Lemond a legfőbb ügyész

Lemond a legfőbb ügyész

Közleményt adott ki Nagy Gábor Bálint szerda kora délután, ebben nyilkatozott az okokról. Augusztus 25-ével távozik hivatalából.

Karácsony Gergely: kész az M3-as metró hosszabbítási terve

Az ország legnagyobb forgalmú közlekedési vonala, a 3-as metró Káposztásmegyerig történő meghosszabbítására vonatkozó tervek készen állnak – közölte Karácsony Gergely főpolgármester, reagálva Magyar Péter kormányfő és Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter közös sajtótájékoztatóján elhangzottakra.
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
Egyre nagyobb nyomás alatt az euró, amikor jön az EKB kamatdöntése

Egyre nagyobb nyomás alatt az euró, amikor jön az EKB kamatdöntése

Egyre durvább összecsapások, szélesedő tengeri blokád és gyorsan emelkedő olajárak uralják a híreket a közel-keleti háborúval kapcsolatban. Mindez azt jelenti, hogy európai befektetőként nemcsak a nyersanyaghiányra és a romló gazdasági kilátásokra kell gondolnunk, hanem jegybanki kamatemelésre is, amely még tovább ronthatja a részvény-és kötvénypiaci kilátásokat. A nagy jegybankok közül ezúttal először az Európai Központi Bank (EKB) emelt kamatot júniusban, most pedig eldőlhet, hogy az iráni helyzet eszkalálódása csak egy újabb epizód lesz a piacokon vagy egy nagyobb fordulat előszele.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×