Infostart.hu
eur:
365.77
usd:
327.81
bux:
145257.34
2026. november 2. hétfő Achilles
Milák Kristóf a célban 100 méteres pillangóúszás elődöntőjében a világméretű koronavírus-járvány miatt 2021-re halasztott 2020-as tokiói nyári olimpián a Tokiói Vizesközpontban 2021. július 30-án. Az úszó olimpiai csúccsal jutott a döntőbe.
Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Rendbe kell rakni Milák Kristóf testét - hosszabb kihagyás jön

Komoly műtét előtt áll az olimpiai, világ- és Európa-bajnok, világcsúcstartó úszó, hogy javulhasson a tüdőkapacitása.

A TheVR nevű csatorna vendégeként tárulkozott fel állapotával kapcsolatban Milák Kristóf. A beszélgetés Blikkben megjelent összefoglalója szerint úgy érzi, bőven volt benne még tartalék, amikor Michael Phelps korszakos világcsúcsát megdöntötte 200 m pillangón 2019-ben, ezért nem elégedett, mindennek oka pedig egy asztmás betegség, amelynek kihatását műtéti úton meg lehetne szüntetni.

"Nehezebben veszem a levegőt, a tüdőm nem működik megfelelően, a vitálkapacitásom mindössze 60-70 százalék. Ez így volt a világcsúcs megdöntésekor is. Az átlagemberek rendelkeznek száz százalékkal, az élsportolóknál ez az érték akár 130 százalék is lehet, így érezhető, hogy nagy a különbség, jelentős a hátrányom" - fogalmazott.

A műtéti nyomok olyannyira eltűnhetnek a 2024-es párizsi olimpiáig, hogy akkor és ott, 24 évesen még tovább javíthatja azt az időt, amelyre csak ő képes a jelenlegi mezőnyből (1:50,73).

A már "rég elfeledett" betegséget egyébként tavalyi első koronavírus-fertőződése hozta a felszínre, a második alkalommal - néhány hete - tünetmentesen vészelte át a betegséget.

"A felső és alsó légutak, valamint a hörgők is érintettek. Rendszeresen gyógyszert szedek, de ez nem szüneti meg a bajt, csak csökkenti a tüneteket" - ecsetelte Milák Kristóf, aki esetében a műtét már évek óta a levegőben lóg, de most már nem lehet tovább várni.

  • Nem az asztmát műtik: Mucsi János tüdőgyógyász a lapnak általánosságban elmondta, a probléma összetett: nem az asztmát műtik, azonban vannak olyan betegségek, amelyek azt előhozzák, és súlyosbítják a betegség tüneteit, ezekre lehet megoldás az operáció.
  • Frissítés: Wladár Sándor a témában megjelent egyes beszámolókat cáfolva elmondta: nem igaz, hogy a sportoló súlyos állapotban volna és nem tüdőműtét vár rá. Cikkünk itt olvasható.

Címlapról ajánljuk
Egyszázalékos visszaesésért felel a rendkívüli hőség az európai gazdaságban

Egyszázalékos visszaesésért felel a rendkívüli hőség az európai gazdaságban

Az Európai Unió GDP-je egy százalékkal csökkenhetett idén a nyári szárazság miatt. Ez elsősorban a munkatermelékenység visszaesésével magyarázható – erről is beszélt az InfoRádió GeoTrendek című műsorában az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatási igazgatója. Pásztor Szabolcs arra is kitért, hogy mekkora kockázatot jelent az akkumulátorgyárak telepítése.
Tisza-kormány: jön a lusztráció, feltárulnak előttünk a 2027-es év kormányzati tervei

Tisza-kormány: jön a lusztráció, feltárulnak előttünk a 2027-es év kormányzati tervei

Mindenszentek vasárnapján is a 2027-es költségvetés körüli bejelentésekre figyelünk: a kormány tagjai sorra ismertetik, mely területekre mennyi pénzt szánnak, és milyen változásokat várnak az intézkedésektől. Közben a hétfői parlamenti munkára is készülnek Magyar Péter miniszterelnök kabinettjének tagjai: holnap délelőtt több bizottság ülésezik, 13 órakor pedig plenáris ülés kezdődik. A költségvetés általános vitájára még várni kell, az legkorábban a benyújtást követő tizennegyedik napon indulhat. Jövő héten pedig jön a lusztráció: november 4-től nyilvánossá válnak az ügynökakták.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×