A vb-történet ötven legjobb futballistája: 20. Silvio Piola - a magyarok végzete

Az 1938-as világbajnokság első számú csillaga volt a Squadra Azzurra csatára, aki az olaszok három mérkőzésén is szerzett gólt. Az Infostart vb-rangsorában a 20. helyezett: Silvio Piola.

Személyében tisztelhetjük az eddig négy világbajnoki címet nyert olasz futball legjobb – s ami e poszt szereplőinél a legfontosabb: leggólerősebb – középcsatárát.

Silvio Piola a rekordok embere.

Senki sem szerzett nála több gólt az 1929 óta létező Serie A-ban (274), s minden sorozatot, bajnokikat és kupameccseket szintén beleértve is ő a calcio rekordere (364). A különbség csupán annyi, hogy előbbiben Francesco Totti, utóbbiban Alessandro Del Piero a második mögötte. Ráadásul az olaszok a 274-be nem is számolják bele az 1945–1946-os idényben szerzett 16 bajnoki gólját, mondván, az nem a szokásos ligarendszerű bajnokság volt. (Pedig a Torino bajnoki címe hivatalos!) Senki sem szerzett nála több gólt élvonalbeli olasz bajnoki találkozón (1933. október 29-én hatot, Omar Sivori beállította egyszer a rekordot, de valójában az Inter ificsapata ellen), senki nem szerzett nála többször egy mérkőzésen két gólt a Serie A-ban (49, holtversenyben Gunnar Nordahllal). Ugyan a svéd és a nagy rivális, Giuseppe Meazza még nála is több mesterhármast ért el, de 17 évesen és 132 naposan Piola volt az olasz első osztály legfiatalabb, majd 37 évesen és 51 naposan a legidősebb „triplázója”. Az elsőt egyébként éppen a nagybátyjának, az akkor már a Napoliban védő Giuseppe Cavannának rúgta. A Serie A történetében senki sem tudott húsz év különbséggel mesterhármast rúgni. S végül még egy: Piola volt a legfiatalabb futballista, aki eddig háromnál több bajnoki gólt szerzett egy bajnoki mérkőzésen: négyet vágott 18 évesen és 54 naposan az Alessandriának.

A Piemontban lévő Vercelliben, a kor legsikeresebb futballcsapatának városában nőtt fel, édesanyja öccse, Giuseppe Cavanna előbb a Vercellesi Erranti, majd a híres Pro Vercelli kapusa volt, 1934-ben, noha „csak” nem játszó tartalékkapusként, de a család első világbajnokaként ünnepelték. A nála csak nyolc évvel fiatalabb, 1913. szeptember 29-én született Silvio a polgári nyolc osztályába együtt járt az 1938-ban ugyancsak világbajnok Pietro Ferrarisszal és a később szintúgy a válogatottságig jutó Teobaldo Depetrinivel. Az akkoriban alakult Veloces 1925 mindhármukat azonnal leigazolta. A következő években a trió az ország legjobb kölyökcsapatává emelte a Velocest, amelyet aztán a Pro Vercelli hamarosan magába olvasztott.

Akkoriban Nagy József, az MTK korábbi csatára irányította a Pro Vercellit, a felnőtteket és az ifiket egyaránt. Ő dobta először a Serie A mély vízébe Piolát,

1930. február 16-án, a Bologna elleni mérkőzésen. 1932-ig maradt a csapat élén, addigra a középcsatár már bejátszotta magát az első csapatba. A piemonti egyesület 1934-ig tudta őt megtartani, akkor már képtelen volt nemet mondani a fasiszta párt támogatását élvező Laziónak. Győzködte őt Giorgio Vaccaro tábornok, az egyik legerősebb olasz futballvezér, a Lazio korábbi alelnöke, az Olasz Labdarúgó-szövetség elnöke, de még ennél is többet számított, hogy Giovanni Marinelli, egy másik tekintélyes fasiszta vezér elintézte, hogy Piola ne a Vercellihez közeli Courognéban, hanem a római külügyminisztérium épületében teljesítse a katonai szolgálatát.

A még mindig csak a 21. születésnapjához közeledő középcsatár első, a római klubban töltött idényében bemutatkozott a Squadra Azzurrában. A Lazio, hiába a korábbi nagy erősítések, csak az után tudott az ország legerősebb klubjai közé emelkedni, hogy Viola József, a Törekvés egykori válogatott játékosa átvette a csapatot. Ő felrepítette a bajnokság második helyére a „sasokat”, akik aztán bejutottak a Közép-Európai Kupa döntőjébe is. Az 1936–1937-es szezont olasz gólkirályként záró

Piola emlékezetes csatákat vívott a Ferencváros védőivel a KK mindkét fináléjában,

lőtt egy gólt 1:4 után az Üllői úton, amely után még maradt esély a visszavágóra. A római első félidőben tizenhét perc alatt hármat vágott be Hádának – de ez is kevésnek bizonyult, mert a kiváló magyar kapus kivédte a második játékrészben a világklasszis olasz tizenegyesét.

Piola aztán háromnegyed évvel később, a világbajnoki döntőben „visszavágott”, amikor két gólt is lőtt a 4:2-re megnyert döntőben.

A nyolcaddöntőben, az olaszok egyik legnehezebb mérkőzésén, a 94. percben, a hosszabbításban szerzett győztes gólt. A következő találkozón, a negyeddöntőben, kettőt rúgott a franciáknak, ez volt az első alkalom, hogy egy rendező vereséget szenvedett, hiszen 1930-ban Uruguay, majd 1934-ben Olaszország is világbajnoki címet nyert. A brazilok elleni elődöntőben Piola nem szerzett gólt, aztán a magyarok elleni fináléban kettőt is.

A torna után őt ünnepelték a torna legjobb játékosaként. Az egyik elragadtatott méltatás szerint

„az utolsó mérkőzések egyik kérdése az volt, ki is a világ legjobb középcsatára: a magyar Sárosi, az olasz Piola vagy a brazilok négere, Leônidas.

A finálé megadta a választ, a magyarok elleni döntőben két gólt is szerző olasz ma nemcsak a világ legjobb középcsatára, hanem a legjobb játékosa is.”

Piola az 1938-as világbajnokság után nemzeti hős lett. A fasisztáknak fontos volt ez a győzelem, amelyet a válogatott idegenben aratott. Piolának nem volt személyes vagy közeli kapcsolata a fasisztákhoz, de megtette, amit a rendszer elvárt tőle.

Büszke volt arra, hogy Mussolini fogadta a válogatottat.

Később megmagyarázta az ezzel kapcsolatos érzéseit, azt írta, hogy „azokban az időkben erős volt a hazaszeretet, nem úgy, mint most, s ennek semmi köze sem volt a fasizmushoz. Kitüntető volt, hogy a miniszterelnök fogadja a csapatot, s azt mondja, bravó, Olaszország büszke rátok.”

Az egyik becézése alapján Piemonti Rakétának elnevezett futballista, aki a világklasszisok közül Európában elsőként mutatta be a hanyatt vetődéses kapura lövést, olaszul a rovesciatát, 25 éves volt akkoriban, még 14 évvel később is játszott a válogatottban. Nem túlzás, legalább két világbajnoki részvételt elvett tőle a háború. 1943-ban visszatért Piemontba, előbb a Torino, majd a Juventus, végül a Novara játékosaként.

1954. március 7-én, 40 évesen és 159 naposan játszotta az utolsó bajnoki mérkőzését a Serie A-ban.

Ő volt a 20. század egyetlen futballistája, aki az ötödik X-be lépve bajnoki mérkőzésen szerepelt a Serie A-ban. Gattinarában hunyt el, 1996. augusztus 3-án.

Az ismert újságíró, Bruno Perucca így jellemezte valamikor a hetvenes évek elején: „Piola játékában minden megvolt, egyesítette magában Gunnar Nordahl erejét, John Charles fejjátékát, Gigi Riva rúgótechnikáját, Giampero Boniperti ötletességét és Guglielmo Gabetto akrobatikáját.” Vittorio Pozzo sem fukarkodott a dicséretével: „Nem tudnám megmondani, hogy a bal vagy a jobb lába volt kitűnőbb, mindkettővel bámulatosan lőtt. Remek volt a fejjátéka, ráadásul senkit nem láttam még, aki úgy tudta volna hanyatt vetődve kapura rúgni a labdát, mint ő.”