Infostart.hu
eur:
364.11
usd:
325.19
bux:
145330.02
2026. november 2. hétfő Achilles

Rátgéber: "Dolgozni jöttem, nem parancsolgatni"

Elkezdte munkáját Rátgéber László a Szpartak Moszkva Region edzőjeként. A magyar női kosárlabda-válogatott szakvezetője az InfoRádiónak azt mondta, hogy minden feltétel adva van a tökéletes munkához, ezért csak dolgozni kell. Hozzátette: megpróbálják zsinórban harmadszor megnyerni az Euroligát.

Rátgéber László munkába állt a Szpartak Moszkva Region kosárlabda-csapatánál. A magyar női válogatott szakvezetője az InfoRádiónak elmondta: az orosz fővárosban fantasztikusak a feltételek, minden adott, és látszik, hogy jó helyre érkezett.

A tréner egyelőre a fiatal orosz játékosokkal dolgozik, és egy-két légiós érkezett az együtteshez, az Euroliga-címvédő csapat sztárjai majd később csatlakoznak a kerethez. Az edzések jól sikerültek, és a hangulat is nagyszerű a moszkvai csapatnál - tette hozzá.

Rátgéber László kiemelte: nem szab olyan feltételeket, amely teljesíthetetlenek. "Szerénynek és alázatosnak kell lenni. Dolgozni jöttem, nem parancsolgatni" - hangsúlyozta az edző.

A korábbi pécsi edző elmondta, hogy megpróbálják egymás után harmadszor is megnyerni az Euroligát, ez a bravúr ugyanis még nem sikerült soha egy csapatnak sem.

Hanganyag: Szabó Gergõ

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Fontos felújításokra, átalakításokra nem lehet használni a Wekerle Pluszt – szakértő segít eligazodni

Fontos felújításokra, átalakításokra nem lehet használni a Wekerle Pluszt – szakértő segít eligazodni

Az energiahatékonyság javítása nemcsak a rezsiköltségeket csökkentheti, hanem az ingatlanok értékét is növelheti. Az októberben elindult Wekerle+ program a lakásvásárlást és a korszerűsítést is támogatja, így azoknak is segítséget nyújthat, akik energiafaló, felújításra szoruló otthont vásárolnának. Milyen lehetőségeket kínál a program, és milyen feltételekkel lehet igénybe venni a támogatást? Erről kérdezte Balogh Lászlót, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértőjét az InfoRádió.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Nagy bejelentés jött Iránból - Azonnal reagálnak a piacok!

Nagy bejelentés jött Iránból - Azonnal reagálnak a piacok!

A mesterséges intelligenciával és az újabb iráni csapásokkal kapcsolatos félelmek hatására nagy esést láthattunk múlt héten a tőzsdéken. A mostani hét Ázsiában vegyesen indul, a hongkongi és a dél-koreai tőzsdére is megérkezett a felpattanás. Délután lendületet kaptak az európai piacok, miután Irán legfőbb vezetője felhatalmazta a kormányt arra, hogy tárgyalásokat folytasson. A bejelentés azért különösen jelentős, mert az országban a legfőbb vezető rendelkezik a stratégiai külpolitikai döntések feletti végső hatalommal, így a lépés egy, a diplomáciai rendezés irányába tett fontos jelzésként értelmezhető. A bejelentés hatására meredeken esnek az energiaárak, felpattantak a tőzsdék, és veszik az aranyat és az ezüstöt is. A BUX index végül mintegy 0,1 százalékot emelkedett.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×