Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta

A résztvevők remélik, hogy az olimpia a sportról szól majd

Peking 2001-ben kapta meg az idei nyári olimpiai játékok rendezési jogát. Az esemény azonban a nemzetközi porondon egyre nagyobb helyet követelő Kína számára presztízskérdés is. Peking közölte: az olimpia megrendezésével a nemzetközi közösség elismeri Kína társadalmi és gazdasági fejlődését és stabilitását. Külföldi jogvédő szervezetek azonban az ország emberi jogi gyakorlatára emlékeztetnek lépten-nyomon.

Peking már a 2000-es nyári játékok megrendezésére is pályázott, de további nyolc évet kellett várnia, míg sok kínai álma beteljesült. Az olimpiai beruházások végrehajtásának kedvezett az egypártrendszer, ugyanakkor az is világossá vált, hogy a hatalmas ország lakosságának döntő része lelkesen támogatja a szervezőket.

Pekingben tavaly májusig 31 helyen indult meg építkezés. Egyes helyszíneken először ki kellett telepíteni a lakosokat, és lebontani a régi épületeket - emiatt még a héten is tüntetések voltak.

Peking 40 milliárd dollárt költött a fejlesztésekre, amelyek nagy része - így például a Norman Foster tervezte repülőtér, az új metró, és az ultramodern Madárfészek-stadion - az olimpia után is megmarad. Utóbbit kínai-svájci együttműködésben építtették meg.

Pekingen kívül Sanghajban, Tiencsinben, Hongkongban és az Osztrák-Magyar Monarchia egyetlen egykori kínai területén Csingtaóban is tartanak majd versenyeket.

Az előkészületek során a nemzetközi médiában komoly aggodalmak merültek fel a város levegőtisztaságával kapcsolatban - a Pekingbe érkező amerikai kerékpáros csapat tagjai például maszkban szálltak ki a repülőből, igaz, később bocsánatot kértek a viselkedésükért. Olimpiai illetékesek hangoztatják, hogy a közlekedés és az ipari termelés korlátozásával elmúlt a szmogveszély.

Az olimpiai emblémát Táncoló Pekingnek hívják, és a benne látható alak valójában a "főváros" szót jelölő kínai írásjegy eltorzított változata. A kinyújtott kezekkel a világ iránti nyitottságot akarják szimbolizálni a szervezők.

Az olimpia szlogenje, az Egy világ, egy álom. Ezen kívül a jelvényekhez tartozik öt fuva, úgynevezett jószerencse baba. Nevük jeleit összeolvasva azt kapjuk, hogy "Peking üdvözli Önt".

Sokak számára álom

Sokak számára korántsem álom az olimpia, és Kína emberi jogi gyakorlatának bírálatára ad lehetőséget az esemény. Így már márciusban indult olimpia staféta előtt lemondott művészeti tanácsadó szerepéről Steven Spielberg filmrendezo, amiért Kína támogatja a darfúri konfliktusban érintett szudáni kormányt.

Márciusban a kínai hatóságok keményen felléptek a Tibetben kirobbant függetlenségi tüntetések ellen. A halottak száma máig vitatott. Sharon Stone hollywoodi sztár viszont ezek után isteni büntetésnek nevezte a súlyos szecsuani földrengést.

Kínát bírálják még a sajtó- és vallásszabadság korlátozása, a mianmari diktatúra támogatása és az ellenzékiek fogvatartása miatt. A pekingi hatóságok szerint az ország ellenfelei akarják lejáratni Kínát, ezért gond nélküli internet-hozzáférést ígértek a külföldi újságíróknak és az aktivistáknak úgynevezett tiltakozó parkokat hoztak létre.

A legtöbb résztvevő azonban azt reméli, hogy az olimpia a sportról fog szólni. A 302 eseményen 205 országból, több mint 10 ezer sportoló versenyez majd, a látogatók számát félmillióra becsülik a játékok két hete alatt. Az olimpiát pedig szeptemberben követi a paralimpia.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sokk az amerikai demokrata körökben: nyomul a radikális baloldal

Sokk az amerikai demokrata körökben: nyomul a radikális baloldal

Az Egyesült Államokban tovább erősödik a Demokrata Párt baloldali szárnya. A coloradói és két másik előválasztásokon több, a pártvezetés által támogatott politikus is vereséget szenvedett, ami az elemzők szerint azt jelzi: a New York-i szocialista polgármester, Zohran Mamdani sikere országos politikai hullámot indított el.

Magyar Péter magányos

Magányosan a hatalom csúcsán – ezzel az elgondolkodtató üzenettel tette közzé legfrissebb személyes fotóját Magyar Péter. A miniszterelnök az Országházban készült felvétel mellé fűzött vallomásában a kormányzati létet kísérő súlyos terhekről, a felelősség némaságáról és a parancsnoki híd magányáról írt.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. július 5. 22:00
2026. július 5. 21:48
×
×