Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

Kékszalag: Litkey szerint az 53 éves rekord is megdőlhet az idei versenyen

A felkészülés tökéletesen sikerült, így a cél az újabb címvédés - mondta az InfoRádiónak a 40. Kékszalag vitorlásversenyre készülő Litkey Farkas. A hétszeres győztes hozzátette: kedvező széljárás esetén akár meg is dőlhet a Nemere II. 1955 óta érvényes 10 óra 40 perces csúcsa.

A megszokott ritmusban készülünk, évek óta úgy építjük föl a csapatot, hogy táborba vonulunk egy hétre. Most is ez történt, megpróbáljuk a hajót és a csapatot is ráncba szedni. Jól haladunk, eddig mindent, amit szerettünk volna, sikerült megvalósítani - mondta az InfoRádiónak Litkey Farkas, aki 2001 óta sorozatban nyerte a Balatonon a Kékszalag Nemzetközi Távolsági Vitorlás Versenyt.

2001 óta a verseny 150 hajóval több résztvevőt számol, és egyre nagyobb körülötte a felhajtás, fesztiváljelleget kapott, így évről évre egyre izgalmasabb - jelentette ki a vitorlázó.

Három közel egyforma hajó indul majd, köztük a mienk, és jön egy német hajó is, aminek azonban még nem láttuk a hivatalos jelentkezését - jegyezte meg Litkey Farkas a legkomolyabb ellenfelekkel kapcsolatban. Ahogy néztem a szélelőrejelzéseket - mondta -, egy kicsi, 18 láb hosszú, hatalmas vitorlázattal fölszerelt ausztrál hajótípus is komoly eséllyel indul a szalagért.

Úgy tűnik, hogy esős, borult idő és olyan szél lesz pénteken, ami gyors versenyt ígér - latolgatta az esélyeket a bajnok. Hozzátette: így várhatóan nyolc órán belül befuthat az első hajó. Ez azt jelenti, hogy akár a Nemere II. 1955 óta tartott 10 óra 40 perces rekordja is megdőlhet.

A csúcsdöntés azonban nem szakmai siker, azt egy időjárási helyzet teszi lehetővé. Ennél sokkal fontosabb a futam maga - mutatott rá a versenyző. A mai, modern hajók pedig természetesen sokkal jobbak, mint az 1955-ös Nemere II. A rekordfutás nem a mi érdemünk, azt az időjárási körülmények döntik el - fogalmazott Litkey Farkas.

Hanganyag: Szabó Gergõ

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kiss Róbert Richard a magyar idegenforgalomról: osztrák mintára kellene változtatni

Kiss Róbert Richard a magyar idegenforgalomról: osztrák mintára kellene változtatni

Bécset és Budapest más környékbeli konkurensét nagyobb számban keresik fel azok a gazdagabb turisták, akik kikapcsolódásuk során megvásárolnak olyan termékeket, amelyeket egy átlagos turista nem tud vagy nem akar kifizetni – mondta az InfoRádióban a turisztikai szakújságíró, aki szerint Budapestnek az osztrák főváros lehet a követendő példa. Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség elnöke pedig arról számolt be, hogy hazánk tavaly duplaannyi vendéget fogadott, mint amennyien az országban élnek.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Magyar adóparadoxon: a szegény fizet, a gazdag nevet?

Magyar adóparadoxon: a szegény fizet, a gazdag nevet?

A hazai adórendszer jelentősen támogatja a felső néhány százezer vagyonosodását a nagy többség kárára. A hazai polgárság, vagy inkább tőkés osztály építése kimondott társadalom- és gazdaságpolitikai cél. Ennek egyik kulcseszköze az adórendszer, azaz a szegényebbek arányaiban több adót fizetnek, mint a (leg)gazdagabbak. Zsiday Viktor szerint érdemes némi finomítással a jelenlegi rendszert fenntartani, egyet értve a fenti célokkal. A „lecsorgás” elmélete azonban nemeztközi tapasztaltok alapján már megbukott. Hazai adatokon alapján is igazolható, hogy az elmélet itthon sem állja meg a helyét.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×