Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Álomtenisszel jutott döntőbe Melbourne-ben Federer

Az első helyen kiemelt Roger Federer bejutott az ausztrál nyílt teniszbajnokság fináléjába, miután az elődöntőben magabiztos játékkal simán legyőzte a hatodik helyen rangsorolt Andy Roddickot. A nőknél az elsőként kiemelt Marija Sarapova Serena Williams-el mérkőzik meg a döntőben.

A tornán egyelőre játszmaveszteség nélkül menetelő svájci világelső gyakorlatilag esélyt sem hagyott amerikai riválisának: 45 nyerő ütése mellett ellenfele csak 11-et tudott felmutatni. Roger Federer a jó első adogatások 81 százalékát váltotta pontra.

Roger Federer - aki 2004 és 2006 után harmadszor diadalmaskodhat Ausztráliában - csütörtöki sikerével rekordot állított be, mivel egymást követő hetedik Grand Slam-tornáján jutott döntőbe. Korábban ez az ausztrál Jack Crawfordnak sikerült 1934-ben.

A Legyőzhetetlen és a Lesújtott

"Ma egyszerűen minden bejött, legyőzhetetlen voltam. Még magamat is megleptem ezzel a játékkal, egyszerűen hihetetlen, nem tudok mit mondani. Ugyanakkor még nincs vége, egyszer még ezt meg kell csinálnom" - nyilatkozta a mérkőzés után a 25 éves svájci.

"Hogy miként érzem magam? Le vagyok sújtva. Jól elfenekeltek ma este. Nem számítottam erre. Négy-négynél elvette az adogatásomat, aztán még egyszer, aztán még egyszer, és még egyszer... További kérdés? Bevallom, sok pénz adtam volna azért, hogy ezúttal ne kelljen sajtótájékoztatóra jönnöm. Kedvem lett volna elmenekülni. Megpróbálok nem elbizonytalanodni. Hogy miként alszom ma este, az attól függ, mennyit iszom majd. Ami pedig Federer ellenfelének döntőbeli esélyeit illeti, azt mondhatom: szerények" - fogalmazott Roddick.

Federer a fináléban a német Tommy Haas (12.) és a chilei Fernando Gonzalez (10.) pénteki párharcának a győztesével találkozik.A nőknél korábban Serena Williams és Marija Sarapova jutott be a melbourne-i ausztrál nyílt teniszbajnokság női döntőjébe.

Az amerikai játékos, aki jelenleg csupán a 81. a világranglistán a tizedikként rangsorolt cseh Nicole Vaidisovát verte meg az elődöntőben, ezzel harmadszor jutott be az Australian Open fináléjába. Az előző két alkalommal, 2003-ban és 2005-ben meg is nyerte a tornát.

{{keretes_cim}}

Női egyes, elődöntők:
Marija Sarapova (orosz, 1.) -
Kim Clijsters (belga, 4.)
6:4, 6:2
Serena Williams (amerikai) -
Nicole Vaidisova (cseh, 10.)
7:6 (7-5), 6:4

Serena Williams ezúttal az első szettet rövidítésben hozta, a másodikban viszont lényegesen jobb volt ellenfelénél.

Az első helyen kiemelt orosz Sarapova a negyedikként rangsorolt Kim Clijstersen lépett túl, magabiztos produkcióval.

Sarapovának csak az elején kellett izgulnia

Sikerével egyrészt először vívta ki a lehetőséget, hogy az ausztrál Grand Slam-tornán döntőt játsszon, másrészt pedig azzal a tudattal készülhet az utolsó mérkőzésre, hogy az orosz női játékosok közül elsőként jutott el ezen a tornán ilyen sokáig. Az elmúlt két évben egyformán az elődöntőben búcsúzott.

Sarapovának most csak a találkozó első felében kellett egy kicsit izgulnia, 3-4 után azonban ellenállhatatlan volt, és a hátra lévő időben csupán két játékot veszített.

Clijsters utoljára szerepelt Melbourne-ben, mivel a 23 éves belga játékos ígérete szerint az idény végén visszavonul.

Címlapról ajánljuk
Ha halálra is ítélik, akár egy év múlva szabadulhat is a puccsista dél-koreai exelnök

Ha halálra is ítélik, akár egy év múlva szabadulhat is a puccsista dél-koreai exelnök

2024-ben próbált hadiállapotot bevezetni, de az alkotmányos reflexek működtek, sőt egy előre hozott választáson Jun Szogjol minden hatalmát elvesztette, így elsőre szigorúnak látszó ítélet vár rá. Három rettenetes út állhat előtte, de csak európai szemmel, a dél-koreai történelem ugyanis más mintázatokat mutat. Nagy Angelina, a Magyar Külügyi Intézet kutatója az InfoRádióban magyarázta el a részleteket.

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Történelmi szövetség formálódik a feszült régióban: létrejöhet az „iszlám NATO”, de sok a rejtett akna

Történelmi szövetség formálódik a feszült régióban: létrejöhet az „iszlám NATO”, de sok a rejtett akna

Törökország csatlakozásával háromoldalúvá bővítenék a katonai szövetséget Szaúd-Arábia és Pakisztán között. A formálódó együttműködés alapjaiban írhatja felül azt, amit korábban a Közel-Kelet biztonságpolitikájáról gondoltunk. A helyzet rendkívül instabil, könnyen lángba borulhat a teljes régió, ráadásul egymásnak teljesen ellentmondó érdekek halmazából kell valamilyen, az eddigiekhez képest alternatív védelmi együttműködést kialakítani. A kihívás nagy, de régióban elrejtett veszélyes politikai-gazdasági aknák könnyedén boríthatnak mindent.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×