Infostart.hu
eur:
360.66
usd:
316.61
bux:
143471.05
2026. július 26. vasárnap Anikó, Anna

Megvédte címét Norvégia

A norvég női kézilabda-válogatott megvédte Európa-bajnoki címét, mivel a vasárnapi stockholmi döntőben 27-24-re legyőzte a világbajnok Oroszországot.

Kiegyenlített küzdelmet hozott a találkozó első hét perce, a csapatok addig fej-fej mellett haladtak. Ekkor megsérült a norvégok egyik legjobbja, az irányító Gro Hammerseng, mégis úgy tűnt, ez az orosz csapatot zavarta meg jobban. Marit Breivik együttese ezután ugyanis pillanatok alatt háromgólos előnyre tett szert.

Az oroszok nem tudtak mit kezdeni a norvég védekezéssel, ráadásul egyre-másra kapták a gyorsgólokat, így a 21. percre négyre, majd a 24.-re már hat találatnyira nőtt a hátrányuk.

A félidő hajrájában aztán kissé magukra találtak Jevgenyij Trefilov lányai és három gólra is megközelítették riválisukat, a szünetre mégis 16-12 volt az állás a szinte hazai pályán játszó norvég válogatott javára.

A második játékrész első felében szinte nem változott a különbség a felek között, a norvégok rendre tudtak válaszolni ellenfelük találataira, így három-négy góllal vezettek.

Az idő fogyott, az oroszok pedig úgy látszott, hiába próbálkoznak, nem tudják utolérni a norvégokat. Trefilov együttese aztán a 47. percre 23-21-re alakította az állást, majd ezután többször is jól védekezett, ám egészen a hajráig nem tudott közelebb férkőzni a Hammerseng nélkül is remeklő riválisához.

Aztán öt perccel a vége előtt sikerült, ami addig nem, 25-24-re feljött az orosz csapat és veszélybe került a helyszínen több ezer szurkoló által biztatott norvég csapat aranyérme.

Breivik válogatottja azonban a kiélezett hajrát jobban bírta idegekkel, a fontos pillanatokban is jól összpontosított és megvédte címét.

Címlapról ajánljuk

Lando Norris nyerte a Forma–1-es Magyar Nagydíjat

Norris csapattársa, Oscar Piastri váltóhiba miatt néhány körrel a befutó előtt a második helyről esett ki. A négyszeres világbajnok Max Verstappen végzett a második helyen. A vb-pontversenyt vezető Kimi Antonelli lett a harmadik, és 50 pontra növelte előnyét a pontversenyben.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Tisza-kormány: sorra jönnek a bejelentések, három településen volt időközi választás

Tisza-kormány: sorra jönnek a bejelentések, három településen volt időközi választás

A Tisza Párt frakciója Sonnevend Pált, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanárát jelöli alkotmánybírónak Hende Csaba megüresedett helyére, a parlament pedig már hétfőn megválaszthatja a testület új tagját. Három településen tartottak ma időközi önkormányzati választást: Bárdudvarnokon és Bakócán polgármestert és képviselőket választottak, Békéscsabán pedig az új egyéni választókerületi képviselő személyéről szavaztak. Szeptembertől nyilvánosan is elérhetők lesznek az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések intézményi adatai, ezt Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter jelentette be. Megújul a Népliget és a Planetárium. Cikkünk folyamatosan frissül a Tisza-kormány döntéseivel vasárnap.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×