Az olasz csillag trónra ültetése eldöntötte a kérdést: a szavazók a világbajnokságon mutatott formát díjazták elsősorban. Mindazonáltal a negyedik helyezett Ronaldinho és a hatodik Eto'o előkelő helyezése a Barcelona BL-győzelmének a jutalma.
Érdekes, hogy most először végzett az első hatban három olyan futballista is, aki az őszi idényben alig, vagy mint Buffon és Zidane egyáltalán nem szerepelt élvonalbeli mérkőzésen.

Rajongott Maradonáért

Fabio Cannavaro 1973. szeptember 19-én született Nápolyban. 175 centi magas, 72 kilós. Nápoly Fuorigrotta nevű negyedében nőtt fel, már tízéves korától az SSC Napoli különböző korosztályos csapatainak tagja volt, majd 1992 tavaszán profiszerződést kapott. Gyermekkora eszményképe Maradona volt.

Megmentette a Napolit

Abban a szezonban még nem jutott szóhoz a csapatban, s a következőben is csak kettőn szerepelt. (1993. március 7-én, a Juventus elleni 4-3-ra elveszített meccsen mutatkozott be a Serie A-ban.) 1993 nyarától szilárdította meg a helyét a csapatban. 1995 nyarán, miután anyaegyesülete gyakorlatilag csődbe ment, átszerződött a Parmához. A nápolyiak nem kevesebb, mint 5,6 millió dollárt kaptak érte, s ennek az összegnek is nagy szerepe volt abban, hogy be tudtak nevezni még a következő szezonra is.

A Parmában Buffonnal és Thurammal

Cannavaro alapemberré vált a Parmában, 2002-es búcsúáig egyetlen fájdalma az maradt, hogy a bajnoki címet sohasem tudták megnyerni. A kék-sárgákkal 1999-ben UEFA-kupa-győztes és Olasz Kupa-győztes lett, Buffonnal és Thurammal. A csapat 2002-ben is megnyerte az országos kupát, igaz, Fabio a döntő két mérkőzésén nem játszott. Hét év alatt 289 hivatalos mérkőzést játszott a Parmában, azaz éves átlagban több mint 41-et. Két évet töltött Milánóban, de bajnok ott sem tudott lenni. Bezzeg Torinóban az első bajnoki év végén megszerezte az áhított scudettót. Megnyerte a második után is - de a szövetség mindkettőt visszavonta a kirobbant botrány szankciójaként.

Maldini papa állította a válogatottba

Cannavaro az A-válogatottban 1997. január 22-én Észak-Írország ellen debütált, együtt az akkori szövetségi kapitánnyal, Cesare Maldinivel. Az olaszok minden mérkőzésén szerepelt a franciaországi világbajnokságon, sőt Vieri mellett a csapat legjobbja volt. Két évvel később az Eb-ezüstérmes csapatban egy félidő kivételével az egész torna összes játékpercét a pályán töltötte. A döntőig vezető úton pazarul futballozott, az UEFA ítészei és a sajtó szerint egyaránt Nestával a torna legjobb középső védőkettősét alkotta, ám az utolsó mérkőzés után felrótták neki, hogy Pirès az aranygólt előkészítő beadása előtt hibázott. Természetesen részt vett a 2002-es világbajnokságon is, bár a dél-koreaiak elleni nyolcad döntőt eltiltása miatt kihagyni kényszerült.

A vb-n remekelt

Maldini visszavonulása óta a Squadra Azzurra csapatkapitánya. Az Eb-n az első két meccsen játszott, a bolgárok elleni győztes - ám végül a továbbjutáshoz nem elegendő - csatát a kispadon izgulta végig. Pályafutása legjobb teljesítményét a világbajnoki címmel zárt, 2006-os, németországi tornán nyújtotta. A döntőt követően, Zinedine Zidane után, a vb második legjobb játékosának választották.