Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Kiállitás a Villa11-ben.
Nyitókép: Villa11

Csalódott és határozottan cáfolja a közpénzes vádakat Áder Orsolya

volt köztársasági elnök képzőművész lánya egy pasaréti interjúban tisztázta a diplomata-útlevelével és külföldi karrierjével kapcsolatos sajtóhíreket. A Kínában „Mulan” álnéven inkognitóban dolgozó alkotó megrendüléssel beszélt a hazai médiumok szerinte igaztalan támadásairól, amelyek már a szakmai együttműködéseire is rányomták a bélyegüket.

Áder Orsolya határozottan cáfolta, hogy a magyar állam finanszírozta volna külföldi karrierjét vagy sanghaji, illetve csungkingi tárlatait. Kijelentette, hogy hét országban rendezett 52 kiállításához egyetlen forint közpénzt sem vett igénybe. Korábban egy festményét ajánlotta fel annak, aki az ellenkezőjét bizonyítani tudja, de a felhívásra hetek óta senki sem jelentkezett – olvasható az index.hu interjújában.

A művész megerősítette, hogy 2021-ben, a koronavírus-járvány idején kapott diplomata-útlevelet egy ismerőse javaslatára, hogy ázsiai kiállításaira eljuthasson. Hangsúlyozta, hogy a protokoll szerint ez jár az elnöki családtagoknak, az okmányt azonban idén nyáron már leadta.

Külföldi sikereit saját munkájának tulajdonítja.

Sanghajban kezdetben szerény, nehéz körülmények között élt, és a „Mulan” művésznevet használva építette fel magát, hogy édesapja tisztsége ne befolyásolja a megítélését.

A művészt mélyen érintették a hazai sajtómegjelenések, a manipulált fotók és az őt ért kritikák. A negatív kampány miatt a közelmúltban több szakmai projektje is meghiúsult, köztük egy divattervezővel és az Audival való együttműködés.

Bár Áder Orsolya itthon szeretett volna családot alapítani, a hazai közegben tapasztaltak miatt fontolgatja, hogy visszatér Kínába vagy a Közel-Keleten folytatja pályafutását. Édesapja tisztességében viszont a környezete töretlenül hisz; elmondása szerint barátai – akik nagyrészt a Tisza Párt szimpatizánsai – a nehéz helyzetben is mellette állnak.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×