Infostart.hu
eur:
363.55
usd:
313.44
bux:
152518.27
2026. szeptember 13. vasárnap Kornél
Galla Miklós humorista, zenész interjút ad a Magyar Távirati Irodának egy budapesti szállodában.
Nyitókép: Mohai Balázs

Galla Miklós nyílt levelet címzett Orbán Viktornak

A humorista arra kéri a miniszterelnököt, hogy járjon közbe a Karinthy-gyűrűje ügyében.

A humorista az erről szóló Facebook-bejegyzésben azt írja, hogy az MTVA kuratóriuma még februárban ítélte neki a Karinthy-gyűrűt, öt hónapig hitegették, hogy megkapja, júniusban azonban „elfogadható indoklás” nélkül visszavonták azt.

Ő maga csak kiszivárgó információkról tud, ezek szerint a kitüntetés azért nem lehet az övé, mert csatlakozott a Karácsony Gergely budapesti főpolgármester fémjelezte 99 Mozgalomhoz, és mert meztelenkedett.

„Egyikből sem igaz egy szó sem, semmi valóságalapjuk nincs, teljes fikció mindkettő. Rágalmak” – írja erről a humorista, aki szerint már csak azért is rágalomról van szó, mert az MTVA egyik korábbi nyílt levelére sem reagált, és ha lenne bizonyíték, a kuratórium már előállt volna vele.

„Tisztelt Miniszterelnök úr, egész életemben csak azzal foglalkoztam, hogy a Kedves Közönséget megnevettessem, illetve a dalaimmal szórakoztassam. Kérem, intézkedjen, hogy a negyven év munkájával kiérdemelt Karinthy-gyűrűmet megkapjam, visszatérhessek a Rádiókabaréba, és a Petőfi Rádió tűzze műsorára a világszínvonalú dalfelvételeimet. Köszönöm” – idézi az Index a nyílt levelet, amelyet Galla Miklós azzal zár, nem akarja elhinni, hogy csak egy kormányváltás után rendeződhet a helyzete.

A humorista június elején közölte, hogy bár februárban neki ítélték a gyűrűt, mégis visszavonta döntését az MTVA – emlékeztet a hvg.hu. A humorista már akkor azt mondta, szerinte politikai háttere van a dolognak, mivel elterjedt róla az az információ, hogy csatlakozott Karácsony Gergely mozgalmához. Az Index írta meg, hogy a dolog hátterében az állhat, hogy Galla egyik előadásában meztelenül állt színpadra. A lap azt írta, megkérdezte Gallát, aki nem tagadta az esetet.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.09.14. hétfő, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
Tisza-kormány: Magyar Péter a közrádióban, a német külügyminiszter Budapesten kezdi a hetet

Tisza-kormány: Magyar Péter a közrádióban, a német külügyminiszter Budapesten kezdi a hetet

Orbán Anita külügyminiszter hétfőn Budapesten fogadja Johann Wadephul német külügyminisztert, aki 2019 óta az első hivatalos német külügyminiszteri látogatást teszi Magyarországon. Magyar Péter hétfő reggel a megújult közmédia vendége lesz, a Kossuth Rádióban Benyó Rita kérdéseire válaszol. Jövő héten három fontos törvényről dönt az Országgyűlés, amelyek az Alkotmánybíróságot, az igazságszolgáltatást és az ügynökaktákat érintik. Súlyos problémákat tárt fel a kormány gyermekvédelmi vizsgálata: 130 ezer gyermeket tartanak nyilván veszélyeztetettként, 23 ezren állami gondoskodásban élnek, a kabinet pedig első lépésként 9,5 milliárd forintos krízisprogramot indít új férőhelyek létrehozására, a speciális gyermekotthonok megerősítésére és a szakmai ellátás bővítésére. A NiT Hungary fuvarozói érdekvédelmi szervezet szerint kritikus ponthoz érkezett a magyar fuvarozói szektor, ezért az érdekképviselet azonnali tárgyalásokat és gyorsított kormányzati intézkedéseket sürget az üzemanyagköltségek, az útdíjak és a versenyképesség ügyében, valamint a hazai gépjárművezetők és fuvarozói kapacitások védelmében.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×