Infostart.hu
eur:
364.75
usd:
325.84
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző

Táncfilmfesztivál: próbálja ki, milyen balerinának lenni!

A Budapesti Õszi Fesztivál keretében október 16-a és 19-e között rendezik meg a Táncfilmek Nemzetközi Fesztiválját "EDIT" címmel a felújított Toldi Moziban.

Idén negyedik alkalommal rendezik meg a nemzetközi táncfilmfesztivált, új helyszínen, a Toldi Moziban. Változatosra sikerült az idei program, vannak rövidfilm-blokkok, hosszabb alkotások és dokumentumfilmek is - mondta el az InfoRádiónak Pintér Gábor programszervező.

Kifejtette, az egyes blokkokon belül találkozhatunk táncanimációval, kísérleti táncfilmekkel vagy csak egyszerűen a testtel foglalkozó művekkel. A dokumentumfilmek közt található egy táncelőadás létrejöttét bemutató, egy, a mozgássérültek és a tánc kapcsolatát taglaló film is, tágították a kortárs táncról szóló alkotások körét és idén a néptánc irányába is kitekintést nyújtanak.

Pintér Gábor kiemelte az első nap programját, csütörtökön nyolckor ugyanis több magyar táncfilm premierjére kerül sor. A vetítések után beszélgetések lesznek: az első nap az alkotókkal értékelik a munkákat, Buda Éva, Molnár Zoli, Szűcs Réka, Gál Marianna és Zambriczky Ádám lesz a vendégük.

Mindezen felül pedig délelőttönként a moziban egyfajta szabadegyetem keretein belül elméleti előadásokat lehet majd hallgatni, lesz filmekkel illusztrált táncfilmtörténeti előadás is. Grünwalsky Ferenc Táncakt című filmjéről beszélget Ladányi Andreával, Czibere András pedig a DV8 társulat filmjeiről mesél majd.

A mozi kávézójában táncfotó-kiállítás lesz, és egy mozgásinstallációt is kipróbálhatnak az érdeklődők, így "mindenki balerinává válhat egy kicsit" - jegyezte meg Pintér Gábor.

Hanganyag: Fehér Anna

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Surányi György: ha eurót akarunk 2032-re, szigorúbban kell bánni a költségvetéssel

Surányi György: ha eurót akarunk 2032-re, szigorúbban kell bánni a költségvetéssel

Sokkal bátrabb költségvetési tervezetre lenne szükség 2027-ben ahhoz, hogy 2032-re be lehessen vezetni az eurót Magyarországon – mondta Surányi György volt jegybankelnök a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tartott, „A forinttól az euróig: úton a közös valuta felé” című kerekasztal-beszélgetésen. A közgazdász hozzátette, a rezsicsökkentéshez, a fiatalok és az édesanyák adómentességéhez is hozzá kell nyúlnia a kormánynak az eurózónához való csatlakozás érdekében.

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Vegyesen mozognak az amerikai papírok a választásra várva

Vegyesen mozognak az amerikai papírok a választásra várva

Emelkedéssel indították a keddi kereskedést a vezető amerikai tőzsdeindexek, a Dow Jones kivételével. A technológiai részvények az elmúlt napok veszteségei után ismét erősödni kezdtek, a legnagyobb nyereséget a félvezetőgyártók könyvelhették el, miközben az Apple gyengélkedése lefelé húzta a Dow Jonest. A mesterséges intelligenciához kapcsolódó vállalatok részvényeinek felpattanása ellenére a befektetők továbbra is aggódnak a szektor jelentős beruházási igényei és finanszírozási kockázatai miatt. A piaci szereplők figyelme eközben az amerikai félidős választásokra irányul, amelyek eldöntik, hogy januártól melyik párt ellenőrzi a kongresszus két házát. Az elemzők szerint a választások kimenetele jelentős árfolyammozgásokat válthat ki, különösen a technológiai és a mesterséges intelligenciához kötődő részvények piacán. A demokraták esetleges kettős győzelme eladási hullámot indíthat el, míg a republikánusok kedvező szereplése rövid távú emelkedést hozhat a tőzsdéken.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×