Infostart.hu
eur:
364.64
usd:
325.41
bux:
145330.02
2026. november 4. szerda Károly

Sosem látott koncertre készül Presser Gábor

Negyvenéves pályafutásának dalaiból rendez koncertet 2009. január 24-én, a Papp László Budapest Sportarénában Presser Gábor. A több mint háromórás előadást a tervek szerint több sztárvendég és látványos elemek egészítik majd ki. Felcsendülnek az Omega, az LGT dalai, Presser Gábor színházi darabjaiból is válogat, és újrahangszerelik a szerző számos, másnak írt dalát is.

Negyvenéves pályafutásának dalaiból rendez koncertet 2009. január 24-én, a Papp László Budapest Sportarénában Presser Gábor.

Szeretnék egy olyan koncertet csinálni, amilyet még sosem - jelentette ki az InfoRádiónak a zeneszerző. Mint mondta, sosem játszott még egyedül, az LGT nélkül ekkora arénában. Persze az LGT-vel játszott tízszer, hússzor ekkora közönségnek is, a Sportcsarnokban viszont mindig csak "vendégféleség" volt - tette hozzá.

Presser Gábor először úgy hitte, nagy, összefoglaló koncertet kell kitalálnia, de aztán a válogatás után 106 dal maradt a dallistán, aminek eljátszásához hat-nyolc óra volna szükséges. "Így kicsit változtatnunk kell a koncepción" - vonta le a tanulságot a zenész.

Presser Gábor teátrális, filmes elemekkel dúsított előadást tervez, ahol előfordul majd, hogy hatvanan-hetvenen lesznek egyszerre a színpadon. "Nem szeretném a magam ünneplésére kiélezni ezt, ha jól sikerült a koncert, a közönség úgyis megünnepli a zenét" - fűzte hozzá. Hogy kiket hívott meg, nem árulta el, de azok ott lesznek, akik 2001 óta a zenekarát alkotják.

Presser Gábor mértékkel csipeget majd az Omegával és az LGT-vel töltött évek dalaiból is, valamint színházi műveiből, és azokból a nótákból, amelyeket nem magának írt, szavai szerint ugyanis, ha újrahangszerelte is őket, de "visszakívánt magának" néhányat a szerző.

Hanganyag: Oláh András

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×