Infostart.hu
eur:
364.11
usd:
325.19
bux:
145330.02
2026. november 2. hétfő Achilles

Boszorkányok és vámpír is az operaversenyen

Öt ország neves operaháza mutatja be nemzetközi koprodukcióban készült előadásait november 2. és 17. között a Szegedi Nemzeti Színházban, az "Operaverseny és Fesztivál a Mezzo Televízióval" döntőjén. A zsűri elnöke Anatolij Vasziljev lesz, az énekesek a legjobb női és férfi alakításokért vetélkednek.

Bréma, New York, Rennes, Gdansk és Szeged - ez az öt operatársulat vesz részt az "Operaverseny és Fesztivál a Mezzo Televízióval" elnevezésű produkcióban.

A társulatok maguk választottak egy-egy előadást, amelyhez rendezőket kerestek, majd a rendezők több fordulós rostán válogatták ki a 20 főszereplőt, akik versengenek a legjobb művészeknek járó elismerésért. Az egyik szereplő visszalépése miatt mostanra már csak 19 énekes maradt versenyben.

Az öt előadás közül kettőt már bemutattak: májusban volt a Theather Bremenben Kingsley Raoul című művének ősbemutatója, amelyet Julia Haebler rendezett, allig két hete pedig Alföldi Róbert rendezésében a New York-i Dicapo Opera Theatre-ben került színre Robert Ward A salemi boszorkányok című operája. A kritika - egyebek mellett a The New York Times - dicsérte és örömmel fogadta az előadást.

Benjamin Britten operájának, a Lukrécia meggyalázásának október közepén lesz a bemutatója a lengyelországi Gdanksban, a Balti Operában. Az előadást Telihay Péter rendezi, aki már próbál a társulattal.

Balázs Zoltán egy hét múlva indul a franciaországi Rennes-be, ahol Heinrich August Marschner A vámpír című operáját állítja színre. Az utolsó bemutató az operaverseny szegedi döntőjén lesz november elején, Michael Sturm Francesco Cilea: Adriana Lecouvreur címő operáját rendezi.

A zsűri két részből áll: egy alsó- és egy felsőházból. Az úgynevezett alsóházban három operaház igazgatója foglal helyet, az idén a New York-i, a gdanski és a rennes-i operaház vezetője vesz részt a döntéshozatalban - számolt be róla Havas Ágnes, a fesztivál igazgatója.

A versenyprodukciók mindegyikét megtekinthetik az érdeklődők noveber 2. és 17. között a Szegedi Nemzeti Színházban.

A verseny végén a Legjobb Női Operaelőadó és a Legjobb Férfi Operaelőadó díját adják át. A verseny két győztese felkérést kap egy önálló est létrehozására, a produkciót a Szegedi Szabadtéri Színpadon mutatják majd be 2009. augustus 21-én, majd felvételről a Mezzo Televízió is sugározza.

A 39 országban fogható komolyzenei- és jazz csatorna az előadások mindegyikét közvetíti, és a díjátadó gálaműsort is élőben sugározza.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Fontos felújításokra, átalakításokra nem lehet használni a Wekerle Pluszt – szakértő segít eligazodni

Fontos felújításokra, átalakításokra nem lehet használni a Wekerle Pluszt – szakértő segít eligazodni

Az energiahatékonyság javítása nemcsak a rezsiköltségeket csökkentheti, hanem az ingatlanok értékét is növelheti. Az októberben elindult Wekerle+ program a lakásvásárlást és a korszerűsítést is támogatja, így azoknak is segítséget nyújthat, akik energiafaló, felújításra szoruló otthont vásárolnának. Milyen lehetőségeket kínál a program, és milyen feltételekkel lehet igénybe venni a támogatást? Erről kérdezte Balogh Lászlót, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértőjét az InfoRádió.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Nagy bejelentés jött Iránból - Azonnal reagálnak a piacok!

Nagy bejelentés jött Iránból - Azonnal reagálnak a piacok!

A mesterséges intelligenciával és az újabb iráni csapásokkal kapcsolatos félelmek hatására nagy esést láthattunk múlt héten a tőzsdéken. A mostani hét Ázsiában vegyesen indul, a hongkongi és a dél-koreai tőzsdére is megérkezett a felpattanás. Délután lendületet kaptak az európai piacok, miután Irán legfőbb vezetője felhatalmazta a kormányt arra, hogy tárgyalásokat folytasson. A bejelentés azért különösen jelentős, mert az országban a legfőbb vezető rendelkezik a stratégiai külpolitikai döntések feletti végső hatalommal, így a lépés egy, a diplomáciai rendezés irányába tett fontos jelzésként értelmezhető. A bejelentés hatására meredeken esnek az energiaárak, felpattantak a tőzsdék, és veszik az aranyat és az ezüstöt is. A BUX index végül mintegy 0,1 százalékot emelkedett.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×