Infostart.hu
eur:
391.01
usd:
341.56
bux:
120895.22
2026. március 16. hétfő Henrietta

Rövidebb, de tartalmasabb lesz a Sziget Fesztivál

Idén öt napra rövidült a Sziget Fesztivál, azonban a másfél hét múlva kezdődő rendezvény előtti két napban is lesznek koncertek. Augusztus 11-én például a Magyar Dal napja lesz a Hajógyári szigeten. A fesztivál főszervezője az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: ebben az esztendőben az előző évek hét napi költségvetésénél is többet költenek a fellépő művészekre.

Azzal, hogy ebben az évben rövidebb ideig fog tartani a Sziget Fesztivál, az előző évek hét napra vonatkozó költségvetéséből nevesebb előadókat tudnak meghívni a rendezvényre - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Gerendai Károly főszervező.

Kiemelte: rövidebb, de tartalmasabb lesz a Sziget Fesztivál idén, és olyan zenészek is eljönnek, akiket korábban nem tudtak megfizetni. Emellett több olyan program is lesz, amelyet egyelőre nem ismer a magyar közönség, de izgalmasnak ígérkezik - hangsúlyozta Gerendai Károly.

A rendezvény augusztus 13-án kezdődik, de már két nappal korábban is lesznek koncertek, augusztus 11-én a Magyar Dal Napját tartják a Hajógyári szigeten. Gerendai Károly közölte: rengeteg magyar előadót kerestek meg, így egy nyolcórás nagy koncertet tudnak rendezni. A művészek szabad kezet kaptak, csak annyi volt a kikötés, hogy régi, ismert slágert adjanak elő a repertoárból - fejtette ki a főszervező.

Gerendai Károly szerint világviszonylatban is kiemelkedő a Sziget Fesztivál infrastruktúrális és higiéniai körülmények tekintetében. Az előírásokat évek óta túlteljesítik, és ezt külföldön is nagyra értékelik - tette hozzá.

Parkolóhelyet nem tudnak kialakítani, így emiatt, valamint a budai rakparton folyó munkálatok miatt nem célszerű autóval menni a fesztiválra.

Hanganyag: Exterde Tibor

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Az olajon túl: 10 árucikk, amely eltűnhet a piacról, ha teljesen leáll a Hormuzi-szoros

Az olajon túl: 10 árucikk, amely eltűnhet a piacról, ha teljesen leáll a Hormuzi-szoros

A Hormuzi-szoros neve általában az olajválságok idején kerül a címlapokra. Pedig ezen a keskeny tengeri folyosón nemcsak energia, hanem a világgazdaság számos más kulcsfontosságú árucikke is áthalad. Ha a szoros lezárul, az autóipartól a mezőgazdaságig egész iparágak kerülhetnek alapanyaghiányba. A történet tehát jóval több, mint egy olajpiaci dráma.

Rendzavarás nélkül lezajlottak a március 15-i ünnepi megemlékezések

A Békemenet végén a Kossuth téren Orbán Viktor előtt Szijjártó Péter és Lázár János is felszólalt. Hídfoglalást tartott délután a Kutyapárt, a Pilvax közben lezajlott a Mi Hazánk megemlékezése. A Tisza Párt Nemzeti Menetének résztvevői a Hősök terére vonultak, ahol Magyar Péter tartott beszédet – a nap történései percről percre.
inforadio
ARÉNA
2026.03.16. hétfő, 18:00
Nacsa Lőrinc
a Miniszterelnökség Nemzetpolitikáért Felelős Államtitkára
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×