Infostart.hu
eur:
362.13
usd:
315.76
bux:
152996.63
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Rejtélyek az utolsó Harry Potter-regény körül

JK Rowling különös módon hozta nyilvánosságra, hogy befejezte Harry Potter-regényfolyamának hetedik, befejező részét: egy román stílusú mellszobor hátuljára írta fel, hogy elkészült a művel.

A szerző nemrég jelentette be hivatalosan is, hogy befejezte Harry Potter, a kis varázslótanonc kalandos történetét a sorozat hetedik kötetével, a Harry Potter and the Deathly Hallows (tükörfordításban: Harry Potter és a halálos szentek) cíművel, amely július 21-én jelenik majd meg.

JK Rowling már korábban bejelentette, hogy a befejező kötetben két szereplő is meghal, a rajongók azóta találgatják, hogy vajon a főszereplőre is ez a sors vár-e.

Szoborra firkált


Az írónő az edinburgh-i Balmoral Hotelben fejezte be a hetedik kötetet, ám mielőtt kijelentkezett volna az ötcsillagos szállodából, ott hagyta a kézjegyét.

Egy román stílusban készült mellszoborra írta rá: "JK Rowling ebben a szobában fejezte be a 'Harry Potter és a halálos szentek'-et 2007. január 11-én".

A hotel vezetői már eltávolították a szobrot eredeti helyéről, mert attól tartottak, a szálloda a Potter-rajongók zarándokhelyévé válik.

Trükkös elmélet

JK Rowling talán csak meg akarta örökíteni annak a hosszú időszaknak a végét, amely alatt 520 millió fontot (több mint 200 milliárd forint) "írt össze", a sorozat rajongói azonban úgy gondolják, az írónő egy újabb jelet hagyott annak megoldására, vajon melyik karakter hal majd meg a hetedik kötetben.

Az egyik forrás szerint az írónő a római kormányzó, Hadriánusz mellszobrának hátuljára írt, aki falat építtetett Britannia római és a barbárok fennhatósága alatt álló északi országrész között.

A hotel illetékesei szerint a forrás téved, a rajongók azonban már találtak egy érdekességet: Hadriánusz falát Septimus Severus állíttatta helyre, a fal pedig egy kis yorkshire-i falu, Snape közelében halad el.

Többen ebből arra következtettek: az egyik, aki meghal, Severus Snape (magyar fordításban Perselus Piton) professzor lesz.

Címlapról ajánljuk
Prőhle Gergely a CDU gyengüléséről: egyre erősödnek a szélsőségek, meglátjuk, ki üti át az üvegplafont

Prőhle Gergely a CDU gyengüléséről: egyre erősödnek a szélsőségek, meglátjuk, ki üti át az üvegplafont

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója az InfoRádióban a hétvégi németországi választások kapcsán elmondta: nemcsak a kancellár személyéről van szó, hanem arról is, hogy „ki tudja lenyeletni a választókkal a keserű pirulát”.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
Olyan keményen megsorozták Oroszországot, mint még soha, bejött a papírforma Putyinnak a választáson - Háborús híreink hétfőn

Olyan keményen megsorozták Oroszországot, mint még soha, bejött a papírforma Putyinnak a választáson - Háborús híreink hétfőn

A tegnapi ukrán csapássorozat, amely során 1951 drónt és 8 rakétát vetettek be Oroszország ellen, a legnagyobb volt a háború kezdete óta - írja az MTI az orosz védelmi minisztérium és a TASZSZ alapján. Vasárnap zárult az orosz parlamenti választás, a szavazatok 95 százalékos feldolgozottságánál a kormányzó Egységes Oroszország 57,8 százalékot szerzett, míg a kommunisták 14, a liberális demokraták 9, az Új Emberek pedig 8 százalékon áll. Dmitrij Medvegyev, az Egységes Oroszország elnöke kijelentette, hogy a kormánypárt méltó módon szerepelt. Az előzetes adatok szerint a részvételi arány 56,6 százalék volt. Volodimir Zelenszkij ukrán és Donald Trump amerikai elnök New Yorkban tervez találkozni - jelentette be Zelenszkij tegnap, miután telefonon egyeztettek. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×