Infostart.hu
eur:
390.7
usd:
331.39
bux:
111046.97
2025. december 23. kedd Viktória

Meghalt Illés Lajos

Elhunyt Illés Lajos; a legendás Illés együttes alapítóját életének 65. évében érte a halál.

Illés Lajos 1942-ben született. A billentyűs hangszereken játszó muzsikus 1957-ben alapította testvérével, Illés Károly szaxofonossal és Zsiga István gitárossal az "ős-Illés" együttest, amely 1960-ban a Budapesti Műszaki Egyetem zenekaraként alakult újjá.

A zenészekhez 1964-ben csatlakozott Bródy János, ezután kiadták első kislemezüket, amelyen külföldi számok mellett már Illés Lajos két saját szerzeménye is szerepelt.

Ebben az időszakban dixielandet, népszerű olasz slágereket, örökzöldeket játszottak, a "luxemburgi" stílus előretörésével bővült az együttes repertoárja.

Koncertjeik színhelyéül egyetemi klubok szolgáltak, a fiatalok órákat álltak sorban, hogy hallgathassák őket. Később két új tag csatlakozott a zenekarhoz: Szörényi Levente és bátyja, Szörényi Szabolcs.

A klasszikus felállású, legendás Illés zenekar 1965-re alakult ki, tagja volt Bródy János (gitár, furulya, billentyű, ének), Illés Lajos (billentyű, ének), Pásztory Zoltán (dob), Szörényi Levente (gitár, ének) és Szörényi Szabolcs (basszusgitár, ének).

Az Illés kezdett el először magyar nyelvű beatszámokat írni. A stílus és a dallamvilág kitűnő egységben volt, az 1969-es Illések és pofonok című albumot sokan értékelik a legjobb felvételnek.

Illés Lajos 1973. november 2-án bejelentette a zenekar feloszlását és visszavonult a nyilvánosságtól. Egy-egy különleges alkalommal azonban visszatért a színpadra.

Pásztory Zoltán 2005 májusában elhunyt. A legendás formáció 2005 nyarán két, visszavonhatatlan búcsúnak számító koncertet is adott, az egyiket Csíkszeredán, a másikat a Sziget Fesztivál nulladik napján.

Címlapról ajánljuk
Itt van a reflux, itt van újra – mire figyeljünk az ünnepi szezonban?

Itt van a reflux, itt van újra – mire figyeljünk az ünnepi szezonban?

Ha ilyen panaszunk van, bizonyos ételeket és bizonyos italokat kerülni érdemes – erről beszélt Barkai László, a Semmelweis Egyetem Belgyógyászati és Onkológiai Klinika adjunktusa, gasztroenterológus az InfoRádióban.

A januártól életbe lépő változásokról szólt az idei utolsó Kormányinfó

Az ünnepek miatt szokatlan időben, kedden délután fél 4-től kezdték a Kormányinfót. Orbán Viktor miniszterelnök korábban azt posztolta, hogy az év valószínűleg utolsó kormányülését tartották kedden. A Kormányinfón nem hangzott el nagy bejelentés, elsősorban a januártól életbe lépő változásokat ismertették. A kormányülésen szó esett a Benes-dekrétumokról is, Orbán Viktor tárgyalt szlovák kollégájával az ügyről – mondta Gulyás Gergely.
VIDEÓ
Új csúcsokkal kanyarodnak rá az ünnepekra az amerikai tőzsdék

Új csúcsokkal kanyarodnak rá az ünnepekra az amerikai tőzsdék

Folytatódik az év végi emelkedés a tőzsdéken, az MSCI All Country World Index hétfőn csúcsot döntött, az USA-ban az S&P 500 pedig tegnap már zsinórban a harmadik napja zárt emelkedéssel. Az ázsiai tőzsdéken ehhez képest csak oldalazás volt jellemző ma reggel, a legtöbb vezető ázsiai index alig mutat érdemi elmozdulást. Európában a tegnapi esés után ma reggel iránykereséssel indult a kereskedés, és délutánra sem alakult ki határozott irány, de a Stoxx 600 egy kis emelkedéssel is új csúcsra tudott menni. A karácsony előtti utolsó kereskedési napon számos előrehozott makroadatot kapunk, amelyek hatással lehetnek a kereskedés hangulatára. A következő napokban az ünnepek miatt változó lesz a tőzsdék nyitvatartása, erről szóló összefoglalónk itt olvasható.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. december 22. 16:23
×
×
×
×