Infostart.hu
eur:
364.33
usd:
313.45
bux:
147921.6
2026. szeptember 9. szerda Ádám

Elhunyt Határ Győző

Elhunyt Határ Győző Kossuth-díjas magyar író, aki az 1956-os forradalom leverése után telepedett le Londonban.

Határ Győzőt életének 93. évében, a londoni St. George's kórházban érte a halál - közölte Abelovszky György londoni magyar főkonzul.

Határ Győző két hete még részt vett azon a nagyszabású megemlékezésen, amelyet Károly brit trónörökös jelenlétében és fővédnökségével rendeztek az 1956-os forradalom 50. évfordulója alkalmából.

Életrajz

Határ Győző 1914-ben született Gyomán. 1943-ban Csodák országa hátsó Eurázsia című regényét lefoglalták, az írót öt év fegyházra ítélték, ebből a háború miatt csak másfelet töltött le.

1949-ben kizárták az Írószövetségből, majd 1950-ben tiltott határátlépés kísérlete miatt két és fél év börtönre ítélték. Szabadulása után építészmérnökként dolgozott, majd 1956-ban emigrált, 1957-től Londonban, Wimbledonban élt.

Határ Győző 1991-ben kapott Kossuth-díjat, 1994-ben a Széchenyi Akadémia, 2001-ben a Magyar Művészeti Akadémia tagjává választották, ugyanebben az évben Márai Sándor-díjat kapott; 2005-ben a Magyar Írószövetség örökös tagja lett.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.09.09. szerda, 18:00
Hankó Zoltán
a Magyar Gyógyszerészi Kamara elnöke
100 dollár felett az olajár, lefordulás a tőzsdéken

100 dollár felett az olajár, lefordulás a tőzsdéken

Elromlott a hangulat szerdán az európai tőzsdéken, miután a Brent olaj ára átlépte a hordónkénti 100 dolláros szintet. A közel-keleti konfliktus további eszkalációja egyre komolyabb ellátási kockázatokat vet fel, az energiaárak emelkedése pedig ismét felerősítette az inflációval kapcsolatos aggodalmakat. A befektetők emellett már a csütörtöki EKB-kamatdöntésre és a közelgő amerikai inflációs adatokra készülnek, amelyek a következő hetek jegybanki lépéseit is érdemben befolyásolhatják. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztáció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×