Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia
Nyitókép: Facebook/Szijjártó Péter

Új híd, új határátkelő, új vasútvonal Románia felé

Magyarország és Románia közlekedési megállapodást írt alá.

A megegyezés értelmében megkezdik a Szeged és Temesvár közötti vasútvonal építésének előkészületeit, valamint 2027-ig újabb határátkelőhelyet létesítenek, jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Bukarestben.

A tárcavezető a román közlekedési és infrastruktúraügyi miniszterrel, Sorin Grindeanuval lefolytatott tárgyalása után azt közölte, hogy megállapodást írtak alá, amelynek értelmében

a két ország kormánya megkezdi a Szegedet Temesvárral összekötő vasútvonal építésének az előkészületeit annak érdekében, hogy európai forrásokra pályázhassanak.

A dokumentum rögzíti egy közös munkacsoport létrehozását, továbbá a megvalósíthatósági tanulmány mielőbbi elkészítését is.

Megállapodás született arról is, hogy 2027-ig újabb határátkelőhely épül Magyarország és Románia között Kübekházánál.

A két kormány elkészítette és már be is adta a Magyarcsanád és Csanád közötti Szent Gellért híd újjáépítésére vonatkozó pályázatot az Európai Unióhoz, s ez kifejezetten jó értékelést kapott, úgyhogy várják a felek a szeptemberi eredményhirdetést.

"Tehát a magyar-román határ menti együttműködés szövetei így most még sűrűbbek lesznek, lesz még több út, lesz remélhetőleg híd és újabb vasúti összeköttetés is" - jelentette ki Szijjártó Péter.

"Egyrészt rendkívül élénk a gazdasági-kereskedelmi együttműködés, másrészt pedig az Erdélyben, Székelyföldön élő magyarság, illetve a nálunk élő román közösség is folyamatosan utazik a határon keresztül, ezért mindkettőnknek az a nemzeti érdeke, hogy Románia minél előbb tagja legyen a schengeni övezetnek" - szögezte le.

Ennek kapcsán pedig arról számolt be, hogy a magyar kormány az idei soros európai uniós elnöksége alatt próbál minél több lépést megtenni annak érdekében, hogy a két ország határán megszűnjön végre az ellenőrzés, megszűnjenek a hosszú sorok, valamint használatba lehessen venni az összes olyan utat, amelyek egyelőre zárva vannak, mert nincsen rajtuk "határőr bódé".

Címlapról ajánljuk
Ha halálra is ítélik, akár egy év múlva szabadulhat is a puccsista dél-koreai exelnök

Ha halálra is ítélik, akár egy év múlva szabadulhat is a puccsista dél-koreai exelnök

2024-ben próbált hadiállapotot bevezetni, de az alkotmányos reflexek működtek, sőt egy előre hozott választáson Jun Szogjol minden hatalmát elvesztette, így elsőre szigorúnak látszó ítélet vár rá. Három rettenetes út állhat előtte, de csak európai szemmel, a dél-koreai történelem ugyanis más mintázatokat mutat. Nagy Angelina, a Magyar Külügyi Intézet kutatója az InfoRádióban magyarázta el a részleteket.

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×