Infostart.hu
eur:
364.36
usd:
325.04
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Karl Nehammer, az előrehozott parlamenti választásokon győztes Osztrák Néppárt (ÖVP) főtitkára sajtóértekezletet tart Bécsben 2019. október 1-jén. A plakát feliratának jelentése: az új néppárt.
Nyitókép: MTI/AP/Ronald Zak

Karl Nehammer: a semlegesség nem azt jelenti, hogy behunyjuk a szemünket

Kiállt a parlament előtt tett hamis tanúvallomással vádolt elődje, Sebastian Kurz mellett az osztrák kancellár. Karl Nehammer – aki Kurztól a konzervatív Osztrák Néppárt (ÖVP) elnöki, egyben a kamcellári tisztséget is megörökölte – meggyőződését fejezte ki, hogy a volt kancellár tisztázza magát a vádak alól.

Karl Nehammer elődje ellen idén augusztusban emeltek vádat 2020 júniusában tett kijelentéseivel kapcsolatosan. Sebastian Kurz az osztrák parlament által létrehozott vizsgálóbizottságban a Nemzeti Vagyonkezelő Holding (ÖBAG) vezetőjének, Thomas Schmidnek a kinevezéséről azt állította, hogy előzetes tájékoztatást kapott a kinevezéséről, a kiválasztásban nem vett részt. Korábban vádolták őt azzal is, hogy pártelnökké választása érdekében 2016-ban közpénzből finanszírozta a népszerűségét növelő sajtómegjelenéseket és közvélemény-kutatásokat. A kancellári tisztségről sorozatos botrányok után 2021 októberében lemondani kényszerült, és tisztségét korábbi belügyminisztere, Karl Nehammer vette át.

Az ORF-nek adott interjúban a hivatalban lévő kancellár védelmébe vette elődjét. "Örülök, hogy megkezdődik a per, Sebastian Kurz pedig örül annak, hogy bizonyíthatja ártatlanságát" – jelentette ki.

"Hiszek Sebastian Kurz ártatlanságában, és hiszek a független igazságszolgáltatásban"

– hangsúlyozta Nehammer. Emlékeztetett ugyanakkor arra, hogy a pártjából és az osztrák Zöld Pártból álló kormánykoalíció már több törvényt fogadott el a korrupció elleni harc érdekében. Fontos célkitűzésként említette, hogy még ebben az évben megszűnjön a hivatali titoktartás minden formája. Erről még tárgyalunk a zöldekkel, de kilencven százalékban már "készek vagyunk" – tette hozzá.

Bírálta a néppárt egykori koalíciós partnere, a radikális jobboldali Osztrák Néppárt jelenlegi vezetőjét, Herbert Kicklt. Az osztrák népszerűségi listát jelentős fölénnyel vezető radikális párt vezetőjét oroszbarátsággal vádolta. Azt is állította, hogy Kickl egykori belügyminiszterként a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos kijelentéseivel a lakosságot veszélyeztette. Nehammer szerint miniszterként Herbert Kickl biztonsági kockázatot jelentett.

Kijelentette, hogy kancellárként Herbert Kickllel nem fog kormányt alakítani. Az Osztrák Szabadságpárttal való jövőbeni koalíciótól azonban nem zárkózott el. Szavai szerint ez csak akkor lehetséges, ha nem Kickl a párt elnöke. "Az FPÖ-n múlik, hogy melyik irányt választja" – tette hozzá.

Az Ukrajna elleni háborúval kapcsolatban ismét hangsúlyozta, hogy elítéli Oroszország agresszióját. Hangsúlyozta azt is, hogy támogatja a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság állásfoglalását, és Vlagyimir Putyint maga is háborús bűnösnek tekinti.

"A semlegesség nem azt jelenti, hogy behunyjuk a szemünket, amikor bűncselekményeket követnek el"

– jelentette ki. A kancellár ugyanakkor a többi között az "alternatívák hiányával" indokolta, hogy Ausztria továbbra is Oroszországból szerzi be a gáz jelentős részét. Az oroszországi gáz nem olcsóbb. mint más országoké, de a vezetékrendszer kiépítése komoly kihívást jelent – tette hozzá.

A 2021 októbere óta hivatalban lévő néppárti-zöldpárti koalíció tevékenységét a viták ellenére jónak ítélte. Fontosnak nevezte a klímavédelem elleni harcot, szavai szerint a két párt célja ugyanaz, csupán a megvalósításhoz vezető úton vannak különbségek.

Közös célnak nevezte, hogy a koalíció kitartson a 2024-es őszi választásokig.

Szavai szerint a kormányprogramban foglaltak kétharmadát más sikerült megvalósítani. Megvédte a kormány válságkezelő stratégiáját is. Az infláció tekintetében szavai szerint a zöldekkel "középút" választásában állapodtak meg.

"Sikerült megerősíteni a vásárlóerőt, még akkor is, ha az infláció magas maradt. Más országok, amelyekben az alacsonyabb az infláció, veszítettek a vásárlóerőből" – érvelt Nehammer.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×